A kígyó markában

5. fejezet Valami elkezdődött

Hajnali 1 óra volt, mikor eleredt az eső London felett. Csend szállt az Abszol Útra; csak egy nő keserves sírása hallatszott ki a Foltozott Üst egyik szobájából, de az eső kopogása lassan elnyomta a hangot.
Hermione a bérelt szobája ablakában ült és zokogott. Rose eközben békésen aludt az ágyban; a szobát betöltötte a szuszogása.
"Miért? Miért tette ezt velem? Hiszen én mindig, mindent megadtam neki, amire csak vágyott. Én próbáltam azt hinni, ez nem következhet be, hogy megcsal, de mégis; ennyi év után. Soha többé nem akarom látni, gyűlölöm, meg tudnám folytani. De mi lesz így a gyerekekkel? Ők fognak miatta a legtöbbet szenvedni. Nem értem őt... Még csak utánam se jött." - mondta magában Hermione, miközben letörölgette a könnyeit és az ablak üvegén lecsorduló esőcseppeket figyelte. Még az időjárás is megegyezett a nő a hangulatával.

Másnap reggel Hermione a kávéját iszogatva ült a Foltozott Üst pultjánál. Kislánya még nem ébredt fel, így egyedül indult reggelizni. Épp a Reggeli Próféta álláshirdetéseit böngészte, mikor meglendült a kocsma ajtaja és belépett egy hosszú fekete talárt viselő, tejfölszőke hajú férfi, egy ugyan ilyen kinézetű fiúval. Közelebb mentek a pulthoz és helyet foglaltak. A férfi háttal ült Hermione mellett, aki még mindig az újságot olvasta.


- Apa! Miért jöttünk megint erre a helyre? Koszos és füstös, ráadásul nézz körül, itt van minden alja nép - nyafogott a fiú és kérdőn nézett apjára.
- Scorpius! Nem önszántamból járok ide. Tudod jól, hogy a Három seprűben nem látnak minket szívesen - szólt fiára Malfoy, majd a pult másik oldalán álló házi manóhoz fordult, aki épp köszöntötte.
- Á, Mr. Malfoy! Mivel szolgálhatok önöknek? - kérdezte a manó.
- Jó reggelt, Gordon! Egy vajsört és egy kávét kérnénk.
- Máris hozom - mondta Gordon, majd eltűnt egy pillanat alatt és utána az italokkal a kezében tért vissza.
- Köszönöm - biccentett Malfoy, majd belekortyolt a kávéba. Ekkor pillantotta meg, a mellette ülő nőt.
- Granger? Téged erre fele is lehet látni? - kérdezte némi gúnnyal a hangjában.
- Jézusom, Draco, a frászt hoztad rám! - kapott a szívéhez Hermione és elejtette az újságot.
Malfoy illedelmesen felvette azt és a nő kezébe adta.
- Köszönöm! - mondta kicsit meglepődve a férfi hirtelen jó modorán.
- Nem tesz semmit! Amúgy is én tartozom egy köszönettel, hogy te és Ginny eljöttetek a temetésre. Akkor nem voltam olyan állapotban, hogy megköszönjem a részvéteteket.
- Megértelek, Draco! Hogy viselitek? - kérdezte a nő, miközben a szőke kisfiúra nézett, aki épp az utolsó korty vajsörét itta.
- Én úgy ahogy, túltettem rajta magam, viszont Scorpiust nagyon megrázta a dolog, s félek, hogy a történtek miatt olyan lesz, mint én 20 évvel ezelőtt. - Lesütötte a szemeit a férfi, majd egy nagyot sóhajtott.
- Miért lenne olyan, mint te akkor? - húzta fel a szemöldökét a nő.
- A fiam végignézte az anyja halálát; ő az egyetlen szemtanú és nem beszél róla. - Draco hangja elcsuklott a mondta végén.
- Jézusom! - kapott a szájához Hermione.
- De inkább ne beszéljünk rólam! Mi szél hozott téged erre? - terelte a témát és Hermionéra mosolygott, bár a szeme szomorúságot tükrözött.
Hermione meghökkenve nézet régi mardekáros évfolyamtársára. Ez nem az a fiú volt, aki minden találkozásukkor gúnyolódott, nem az a fiú, aki miatt rengeteg pontot vesztett a Griffendél, ez nem az a fiú, akivel Hermione egy nagy titkot őriz. Egy teljesen kicserélt Draco Malfoy ült most mellette, aki mosolyogva érdeklődik hogyléte iránt.
- Ronnal kicsit összekaptunk és muszáj volt eljönnöm otthonról, mert a végén még kárt tettem volna benne és még nekem lenne utána bűntudatom - mondta szikrákat szóró szemekkel.
- Akarsz beszélni róla? - Malfoy hangja érdeklődően csengett.
- Ha ráértek beszélgethetünk, de most egy pillanatra el kell mennem; Rose bizonyára már felébredt. - Hermione felállt a székről.
- Rose? Ő a legkisebb gyermeketek, igaz?
- Igen.
- Mi itt leszünk. Szóval...
- Rendben. Hamarosan találkozunk.

A nő elindult a lépcsők felé és felment a 4. emeleti 413-mas szobába. Rose még édesdeden aludt. Hermione leült mellé az ágyra és megcsókolta a homlokát, mire a kislány egy hatalmasat ásított és amint kinyitotta a szemeit, édesanyjára mosolygott.
- Jó reggelt, tündérkém! Kialudtad magad? - gügyögött a gyermeknek.
Elővette a táskáját és kivett belőle egy tiszta pelenkát. Miután tisztába tette Rose-t, előkeresett egy kis üveg pürésített gyümölcsöt és egy kiskanalat. Szépen megetette lányát, majd vele együtt visszaindult a bárba.

Mikor visszaért Scorpius nem volt az apjával. Hermione leült Draco mellé és kérdőn nézett rá.
- Elment a Kviddics a javából kirakatához. Ma érkezett egy új seprű és szinte le se lehet vakarni őt a bolt üvegéről. A mi időnkben mekkora szám volt a Nimbus és a Tűzvillám, most meg ehhez az új Hullócsillag 6000-hez képest azok lassú csigák. Soha életemben nem láttam még ilyen korszerű seprűt, bár az 5000-ressel se volt sok gond, csak mindegyik kissé balra húzott - ecsetelgette a férfi az új seprűt, akár egy kis fiú.
- Úgy látom, nem csak a fiadat érdekli az a seprű. - mosolyodott el Hermione.
Draco legyintett egyet, majd a tekintete megakadt a kislányon.
- Egyértelmű, hogy a szemeit tőled örökölte. Viszont a vörös hajára sajnos tippem sincs - nevette el magát Draco a saját viccén. - Ó, Scorpius milyen rég volt ilyen apró kisbaba. Megfoghatom? - a férfi szemei könyörgően csillogtak. A nő hezitált pár másodpercig, majd Malfoy kezébe adta gyermekét.
Különös volt számára így látnia ősellenségét, amint egy apró emberkét tart a kezében, és édesen mosolyog rá. Akarata ellenére is felfele gördült a szája a látványtól. Rose apró kezeivel Draco arcához közelített, majd megérintette azt, mire a férfi megpuszilta a lány kezét. Miután Hermione visszavette Rose-t, Malfoy az órájára pillantott.
- Lassan indulnom kéne. Még a fiamat is meg kell keresnem. Öröm volt beszélgetni és találkozni az ellenállhatatlan Rose-zal. - Draco felkelt a székről és kifizette az italokat Gordonnak.
- Örülnék, ha máskor is összefutnánk.
- Gondoskodom róla! - kacsintott a nőre.
Hermione magához ölelte Rose-t, majd dehoppanált a Weasley Odúba.

Mrs. Weasley épp egy tálca süteményt tett az asztalra, mikor egy halk pukkanással megérkezett Hermione és lánya. Molly odasietett hozzájuk és ahol érte csókolta őket.
- Ó, édeseim! Úgy aggódtunk értetek. Mi történt, hogy így szó nélkül elmentél? - kérdezte anyai gondoskodással a mindig szeretetteljes anyósa.
- Ezt inkább... - a konyhából egy hangos csörömpölés hallatszott. Mindketten a hang irányába futottak.
A sütemények eltűntek az asztalról, helyette a konyhapadlón foglaltak helyet egy kisfiú körül, aki jobbra-balra fordulgatva fütyörészett, mintha ő mit sem sejtene a tettesről.
- Ejnye, ejnye kis unokám - rázta a mutatóujját mosolyogva Molly. A fiú ekkor pillantott csak az ajtó felé. Miután meglátta édesanyját átszelte a konyhát - mit sem törődve a padlóra taposott süteményekkel - , majd szorosan átölelte.
- Úgy hiányoztál! - mondta könnybe lábadt szemekkel a kisfiú.
- Te is nekem.

- Na és most szépen elmeséled nekem, mi okból hagytál itt csapot-papot! - követelte Mrs. Weasley. - Hugo! Kérlek, menj, játssz a húgoddal!
- Ron... Ron megcsalt - mondta ki a kegyetlen igazságot.
- Hogy mi? - emelte fel a hangját a mindig nyugodt asszony.
- A részleteket én magam se tudom. Nekem ennyi épp elég volt ahhoz, hogy elboruljon az agyam.
- De nem menekülhetsz el a problémák elől.
- Tudom, de gondolkodnom kell a továbbiakon. De a gyerekek érdekeit tartom szem előtt. Mindent miattuk viselek el, csakis miattuk.
- De ugye van rendes szállásod? - aggodalmaskodott anyósa.
- Persze, a Foltozott Üstben béreltem szobát. Kérlek, Molly, ezt Ronnak ne mond el. Nem szeretném, ha zaklatna.

Pár óra múlva Hermione visszatért az Foltozott Üstbe, immár gyermeke nélkül. Megvacsorázott, majd bezárkózott a szobájába és a történteken kezdett agyalni.

Négy nappal később még mindig a kocsma szobájában  tartózkodott. Minden reggel pontban 9-kor megjelent Draco és Scorpius, majd együtt reggeliztek Hermionéval.
- Képzeld, Hermione! Apa megvette a Hullócsillag 6000-rest. - mesélte még mindig csodálkozva a fiú.
- Sejtettem, hogy nem bírod megállni. - A nő halkan felnevetett.
- Ugyan már, miről beszélsz?
-Apa! - szólt Dracóra Scorpius fenyegető hangon.
- Jól van, na! Mentem vele egy-két kört. - A fiú köhintett egyet. - Na jó! Egész este repültem vele. Most boldogok vagytok?- csattant fel Malfoy.
A gyerek és a nő összenéztek, majd egyetértően bólintottak. Mindhármukból előtört a nevetés.
- Úgy látom, kezd megnyílni előtted Scorpius - suttogta Draco Hermionénak.
- Arra gondolsz, amire én is?
- Lehetséges. Talán neked elmondaná, mit látott azon a bizonyos napon.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.