A kígyó markában

6. Mindenre fény derül

Ron egy hangos kopogtatásra ébredt. Szemeit dörzsölgetve ült fel az ágyban, majd a hang irányába fordította a fejét. Az ablakpárkányon egy bagoly ült és türelmetlenül kopogott a csőrével az ablakon. Az ébredező férfi odalépett hozzá és elvette a piros borítékot.
- Ó, ne már. Kora reggel egy rivalló?! - Ron félénken megfordította a borítékot és kibontotta, majd az életre kelt és száj formájúvá vált.
- RONALD BILIUS WEASLEY! NEM AKAROK HINNI A FÜLEMNEK. MIT TETTÉL? NEM GONDOLTAM VOLNA RÓLOD, HOGY KÉPES LENNÉL FÉLRELÉPNI, PEDIG MI NEM ÍGY NEVELTÜNK TÉGED. RÁADÁSUL HERMIONÉVAL MEGFOGTAD AZ ISTEN LÁBÁT. AZONNAL INDULJ A KERESÉSÉRE, KÜLÖNBEN ÉN CIPELLEK ODA A FÜLEDNÉL FOGVA, ÉS NEM FOG ÉRDEKELNI MENNYIRE IS BÁMULNAK MAJD MEG MINKET A MUGLIK. ENNYIT MEGÉRDEMELNE SZEGÉNY LÁNY. Remélem megértetted. Szeretettel: Édesanyád - ordította a levél, majd a végén lehalkította a hangját. A férfi megszeppenve nézte a levél földre hulló darabjait.
- Persze, keressem meg, úgy, hogy még csak egy cetlit sem hagyott maga után - mondta indulatosan Ron.
- Apa, minden rendben? - csoszogott át a gyerekszobából Hugo. - Kiabálást hallottam.
- Semmi baj. – Közelebb lépett a fiúhoz, majd magához ölelte. - Kérnék egy szívességet! Nekem most el kell mennem, te írj egy baglyot Ginnynek, hogy jöjjön át vigyázni rátok. Amíg nem ér ide, addig te vagy a felelős a húgodért, de nagy valószínűséggel még pár óráig alszik. A seprűkhöz nem nyúlni! - adta ki az utasításokat Hugónak, majd hoppanált.

<center>*</center>

Eközben az Abszol Úton Draco, Hermione és Scorpius a kirakatokat bámulták és beszélgettek.
- Apu, ne felejtsd el, hamarosan meg kell venni a Roxfortos felszereléseimet. Tudod jól, hogy nem helyes az utolsó pillanatig halogatni - okította Scorpius az apját.
- Ráérünk erre még a jövő héten. Még úgysem érkeztek meg a Czikornyai és Patzába a tankönyvek - válaszolta mosolyogva.
Hermione ámulva nézett a férfira, hisz az elmúlt években annyira megváltozott. Gyönyörű szürkés szemeibe belelógott néhány tejfölszőke tincs, hisz már rég nem abban az úri, hátrafésült formájában, hanem összeborzolva hordta. Eddigi fekete ruháit színesebbekre cserélte. Most egy kék farmert és fehér feltűrt ujjú inget viselt, aminek felső két gombját hanyagul nem gombolta be. Csodálkozva nézte, hogy a fiával, aki az egész életét jelentette neki, mennyi szeretettel és odaadással törődik.
- Tényleg, Hermione! Hugo is most kezdi a Roxfortot, igaz? - Scorpius, amint ezt meghallotta, gyorsan felkapta a fejét és tekintetét a nőre irányította.
- Igen - nevette el magát, mert akarata ellenére eszébe jutott Hugo Malfoyos kijelentése.
- Most meg min nevetsz? - húzta föl szemöldökét Malfoy értetlenkedve.
- Csak eszembe jutott a fiam egyik kijelentése rólatok. - Újabb nevetés hagyta el Hermione száját.
- Á, semmi lényeges, csak mivel Ron teletömködte a fejét azzal, hogy téged gyűlölni kell, hisz az iskolában mindig bántottál és - ujjaival idézőjeleket formált - "halálra átkoztál" minket - ironizált erősen megnyomva az átok szót.
- Ti ellenségek voltatok? - nézett fel rájuk a szőke fiú.
- Hát valami olyasmi - folytatta. - Szóval azt mondta, hogy azért várja a tanévet, hogy Harry fiával, Albussal az őrületbe kergessék Scorpiust.
- Ja, igen! Potter fia is most kezd. Hány gyerekük is van? Kettő? Három? - kérdezte érdeklődő arccal Malfoy.
- Három gyerekük van. Ott van a négy éves Lily, a tíz éves Albus és a tizennégy éves James - válaszolta Hermione.
- James már tizennégy éves? Jesszusom, de megnőtt. Utoljára pár éves korába láttam a Weasley lánnyal.
Pár órán keresztül még nézelődtek, majd Hermione visszatért a Foltozott Üstbe és rendelt egy kávét. Elfogyasztotta, majd visszavonult a szobájába, hogy készülődjön az aznao estére megbeszélt vacsorára Dracóval és Scorpiussal.

<center>*</center>

Ron a Grimmauld térre hoppanált, habár ő teljesen biztos volt abban, hogy a Foltozott Üsthöz fog érkezni. Ekkor egy hosszú, szőke hajú nő lépkedett felé csípőjét jobbra-balra ingatva.
- Mi a... - harapta el a mondat végét.
- Ó, csak nem hiányoztam, Mókucim? - A nő magas, vékony hangon gügyögött neki, majd mikor elérte őt, a füle mögé tűrte Ron egyik kusza vörös tincsét.
- Te hoztál ide? - kérdezte a férfi dühödten. A nő sejtelmesen elmosolyodott. - Válaszolj Bonnie, ha egyszer kérdeztelek! - kezdte ingerülten. Szemei szikrákat szórtak, ami láthatóan nem hatotta meg a vele szemben álló nőt. - Ez így nem mehet tovább!
- Nem örülsz, hogy itt lehetsz, Ronci-monci? - húzta közelebb magához az ingjénél fogva Bonnie.
- Eressz el! - kelt ki magából Ron. - Nem elég neked, hogy miattad széthullik a családom? A feleségem egy hete nem beszél velem - Hangja kétségbeesetten csengett. - Mindenről csakis te tehetsz.
- Már nem azért, édesem, de a szerelmet nem lehet irányítani. Tehetek én arról, hogy egymásba szerettünk? - tárta szét karjait megjátszott csodálkozással.
- Mindenről te és a hülye kotyvalékod tehet, amit megitattál velem. - Ron arca paradicsom pirosan lángolt és a szemével ölni tudott volna.
- Nem tudom, miről beszélsz. - A nő megfogta egyik szőke tincsét és tekergetni kezdte az ujjával.
- Jaj, ne játszd meg magad, tudod jól, hogy miről beszélek. Emlékezz csak vissza a karácsonyi partira.

<center>*</center>

Szólt a zene... Sötét volt... A bár tele volt idegen varázslókkal és boszorkákkal... Mindenütt apró karácsonyfadíszek és hópelyhek csillogtak...
Ron és Harry a feleségeik nélkül indultak el az évente megrendezésre kerülő minisztériumi karácsonyi estre.
Hermione Rose miatt maradt otthon, hisz még csak egy éves volt és nem akarta másra bízni őt, ráadásul Ginny elutazott Romániába így James, Albus és Lily felügyelete is az ő dolga volt.
A két exgriffendéles barát a bárpultnál ülve figyelték a műsort. Már vagy három üveg Lángnyelv whiskyt és két pohár Éber löketet ittak, mikor a pultos egy rózsaszín foszforeszkáló italt tolt Ron elé azzal az üzenettel, hogy a pult végén ülő hölgy küldi. A férfi abba az irányba pillantott, amerre a nőt sejtette. A pult végén egy derékig érő szőke hajú, vékony nő ült, kezében egy ugyan olyan koktéllal, amit a vörös hajúnak küldött. Ron szemébe nézett, felemelte a poharat és belekortyolt. A férfi követte a példáját és az egész italt elfogyasztotta. Pár perccel később egy különös bizsergés szaladt át a testén és akarata ellenére, elindult a szőke nő felé. Harry értetlenkedve nézett barátja után, de miután az eltűnt a tömegben, újra a műsornak szentelte figyelmét.

- Kösz a koktélt, édes! - mosolyodott el Ron. - Szabad ez a hely?
- Persze, ülj le szépfiú. - A nő kivillantotta vakítóan fehér fogait, amitől Ron majdnem leszédült a székről.
- A nevem Ron - mutatkozott be.
- Tudom - mosolyodott el a nő -, már régóta figyellek a Minisztériumban Ron. Én Bonnie vagyok.
- Miért figyeltél? - Ron felhúzta a szemöldökét és kíváncsian meredt Bonnie-ra. Imponált neki, hogy egy ilyen csinos nő tartotta szemmel, de meg is rémítette a magabiztossága és szavai mögött lévő furcsa nyájasság.
- Figyeltelek, mert felkeltetted az érdeklődésemet. Sokat voltál letört és szomorú – kezdte mézes-mázos hangon Bonnie.
- Hogy mi? – Ron tudata kezdett elködösödni, ahogy hallgatta a csilingelő hangot. A nő felállt székéből és közelebb ment a homályos tekintetű férfihoz.
- Hallottam, amikor a feleségedről panaszkodsz a barátaidnak, láttam, hogy gyakran késő estig maradsz, csak, hogy ne kelljen haza menned. Megsajnáltalak – fejezte be Ron fülébe suttogva, az utolsó szót. Hátratűrte az egyik félreálló vörös hajtincset, majd arcon csókolta. A férfi meg sem tudott szólalni, csak ült és hagyta, hogy Bonnie elcsábítsa. Nem pillantott hátra, hogy figyeli e Harry, vagy valaki más ismerős. Nem gondolt a súlyos következményekre, valószínűleg nem is tudott volna, mert, amint hozzáértek arcához a puha ajkak, elfeledkezett a külvilágról.

<center>*</center>

- Abba a koktélba, amit küldtél nekem, belekevertél egy szerelmi bájitalt és annak a hatására történtek köztünk dolgok - szólalt meg halál nyugodtan a férfi. - Tudod jól, hogy Hermione és köztem nem úgy mentek a dolgok és ezért mentem bele a beteges játékaidba - emelte fel a hangját.
- Jaj Roncika, miket beszélsz? - a jól ismert mézes-mázos hang kezdte újra homályba vonni agyát, de még volt benne annyi lélekjelenlét, hogy ellökje magától a ráakaszkodó szőke libát.
- Hagyj békén, te álnok kígyó! - kiabálta, majd faképnél hagyva a Bonniet dehoppanált.

<center>*</center>

- Mikor ér már ide? Már elmúlt fél nyolc. - Scorpius karba tett kézzel járkált fel-alá az előszobájukban, várva, hogy mikor érkezik meg apja régi évfolyamtársa.
- Nyugodj meg, bármelyik percben betoppanhat - próbálta Draco nyugtatni fiát, de eközben saját magán nem tudta leplezni, hogy ugyanolyan türelmetlenül várja a nő megjelenését.
Ekkor mindkettejük örömére egy halk pukkanást hallatva megjelent az ajtó előtt a vendég és bekopogott.
- Szia, kerülj beljebb! - invitálta be a házba Scorpius Hermionét.
- Örülök, hogy eljöttél. Már kezdtünk aggódni... - mosolyodott el Draco, s próbálta leplezni előbbi izgatottságát.
- Részemről a megtiszteltetés, hogy veletek tölthetem az estémet, ilyenkor amúgy is csak unatkozni szoktam a szobámba. - A nő tekintete gyengédséget árasztott.
"Ezek után teszek majd arról, hogy ne unatkozz!" - gondolta magában Draco, majd tetőtől talpig végigmérte Hermionét, aki egy fehér blúzt, fekete mellényt és egy térdközépig érő szoknyát viselt.
- Csodaszép vagy... Mint mindig - bókolt neki Malfoy a fülébe suttogva. A nő teljesen beleborzongott, mikor Draco végigsimított a karján és az étkezőbe invitálta.
Hermione fölöttébb furcsának találta, hogy Draco nem dolgoztat a hatalmas házban manókat, így ő maga tálalta a vacsorát. Az elfogyasztása közben kellemesen elcseverésztek az utóbbi pár évről.
Miután közösen elpakolták a tányérokat, Scorpius kézen ragadta Hermionét és a nappaliba húzta.

- Tudod, nagyon örülök annak, hogy megismerhettelek. Nagyon kedves vagy és amióta rendszeresen találkozunk apának is jobb a hangulata. Anya halála után olyan volt, mint egy kutya szájából kirángatott rongy. Az én helyzetemen is sokat segítettél, hisz rettenetesen hiányzik, de úgy érzem, mintha a te társaságod elűzi ezt a keletkezett űrt. - Hermione kikerekedett szemekkel meredt a tíz éves fiúra, aki úgy beszélt hozzá, akár egy felnőtt. Csodálta remek helyzet felismerési készségéért. Eközben rengeteg érzés lejátszódót benne. Legszívesebben magához ölelte volna Scorpiust. Fátyolos szemekkel nézte tovább a kanapén ülő fiút. Scorpius megkönnyítve a nő helyzetét széttárta kezeit és átölelte őt. Draco így összeborulva talált rájuk. Megállt a nappali ajtajában és az ajtófélfának dőlve figyelte őket. Száján megjelent egy elragadó félmosoly a boldogságtól, de ekkor még nem sejthette, hogy hamarosan mindenre fény derül.

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.