Végre hazaért Eszter a nyaralásból, így végre felkerülhet a 4. fejezet is, amit rövidesen az 5. fog követni. Jó olvasást!

Javításért köszönet Eszternek, Awee-nek és Vandának!

4. A cserediákok

Az esti moziról későn értem haza, ráadásul a lányok is lefárasztottak, ezért otthon le sem vetkőztem, csak beestem az ágyamba és próbáltam pihenni egy kicsit. Reggel nagyon kómásan keltem fel. Szerencsére a forró zuhany segített abban, hogy ne úgy nézzek ki, mint aki most jött egy hajnalig tartó házibuliról. Törölközőbe bugyoláltam magam és visszamentem a szobámba. Amikor beléptem, nagyon megijedtem, mert Fedora ült törökülésben az ágyamon és veszettül vigyorgott.

- Te meg hogy jöttél be? - érdeklődtem tőle kíváncsian, de a dolog inkább szórakoztatott, mint hergelt volna.

- A bátyád, Luc engedett be. Gondoltam megleplek - mosolygott rám azzal a jellegzetes mosolyával, én pedig viszonoztam ezt.

- Sikerült.

A távolban hallottam Luc motorjának a hangját, és mikor az órámra néztem rájöttem, hogy késésben vagyunk. Felöltöztem, gyorsan összefogtam a hajamat, megfogtam a táskámat és már rohantam is le a kocsimhoz, Fed pedig árnyékként követett. Hála gyorshajtási technikámnak, időben érkeztünk meg a sulihoz. Azonnal leültem a helyemre és gyorsan befejeztem a félkész állapotban lévő matekleckémet.

Mögöttem Monic, Caren és Emma sugdolózott. Nem hallottam egészen, hogy miről beszélnek, de annyit kivettem a beszélgetésükből, hogy az iskolába jött egy új srác és lány, Daniel és Liza. Az ajtóhoz mentem, hogy megnézzem jön-e Mr. Stanley, mert az órából 15 perc már elment, de még nem érkezett meg, és ez furcsa volt.

Kinyitottam az ajtót és kimentem a folyosóra, de valami, vagyis inkább valaki megakadályozott a továbbhaladásban. Először azt hittem, hogy Mr. Stanleynek ütköztem, de rájöttem, hogy nem, mert neki nem volt ilyen izmos teste. Felnéztem az idegen arcába, és ő mosolygott, nagy valószínűséggel a bamba arckifejezésemen.

- Szia! Daniel York vagyok – mutatkozott be egy eléggé érdekes akcentussal.

- Hello. Én Candes vagyok. Te vagy a cserediák? – kérdeztem meglepődve. Még mindig Daniel York hatása alatt voltam.

- Igen – válaszolta mosolyogva. - Pénteken érkeztem egy barátnőmmel, Lizával.

Egy lány felé mutatott, aki mögötte álldogált a folyosón. Liza alacsony, barna hajú lány volt. Ha máshol találkoztam volna vele, azt hinném még csak most kezdi el a gimit.

A nap további részében Danielt figyeltem, ahogy szinte kivétel nélkül a többi lány is. Ő és Liza egész nap együtt voltak és végignevették az egész tanítást. Dannek volt egy tipikus nevetése, ami gyerekes, de egyben elragadó is volt. Nagyon jó barátoknak tűntek… de reméltem, semmi komoly nem volt köztük, mert amióta belebotlottam ebbe - az igencsak helyesnek ítélt - fiúba, különös érzés fogott el. Egy olyan érzés, amit nem tudtam megmagyarázni.

Másnap reggel iskolába menet a gondolataim ismét Daniel körül forogtak. Volt valami titokzatos benne, csak nem tudtam, mi volt az.

"De miért érdekel ez engem?" – kérdeztem magamtól.

Na mindegy.

A megérkezése óta két hét telt el. Azóta nagyon sokszor botlottam belé a teremben, a folyosón vagy az étkezőben. Ilyenkor általában én zavarba jöttem, ő pedig elbűvölően mosolygott .

Szerdán csengetés után együtt mentünk a biológiaterem felé, ugyanis az az óránk is közösen volt. Bementünk, utoljára még rámosolyogtam, majd leültem a helyemre.

Épp ekkor lépett be Mrs. Berger, a biosz tanár és vele együtt valami furcsa szag gomolygott be a terembe. Ismerős volt, de valahogy nem tudtam megfejteni, mi lehetett az. De valami nagyon erős szagú dolog.

Egyszer csak ott ült mellettem Fed és felém tolt egy papír fecnit.

Te is érzed? Honnan jön ez a szag?

Válaszul fejemmel Berger kezében lévő üvegre böktem, amiben egy piros színű lötty volt. Fed elsápadt. Ekkor jöttem rá, hogy ami az üvegben van az nem más, mint VÉR!

Fed sokkal gyengébb ilyen helyzetekben, mint én. Hamar elveszti az önuralmát. Gyorsan körbepillantottam a teremben, hogy figyel-e minket valaki. Tekintetem megakadt a terem másik oldalán ülő Danielen, akinek furcsa volt az arckifejezése, mintha hányingere lett volna. Felénk nézett, én meg azt hittem, rám, de amikor rámosolyogtam, és ő nem viszonozta, rájöttem, hogy az ablakon bámult kifelé. Ebben a pillanatban Mrs. Berger kinyitotta az üveget és elindult a padok felé. Fed egyre feszültebb lett, már szinte remegett. A mögöttem lévő padhoz fordultam és Lucasra néztem. Ugyanolyan nyugodt volt, mint mindig. Nem tudtam, mióta lehetett vámpír, de az emberi vérre szinte teljesen immunins volt. Én is már jó ideje ilyen vagyok, de azért én sem érezem ilyenkor egészen jól magam. Fejemmel Fed felé intettem. Lucas észlelte a veszélyt és az ajtó irányába nézett, mire rögtön intézkedni kezdtem.

- Tanárnő! Kérem! Fedora nem érzi jól magát. Kimehetnénk a mosdóba? – kérdeztem olyan higgadtan és illedelmesen, ahogyan csak tudtam, bár a torkomban keletkező kaparó érzés miatt, kissé nehezemre esett.

- Persze, nyugodtan! – felelte minden egyéb kérdezősködés nélkül.

Ahogy kiértünk a folyosóra Fed szemlátomást jobban lett. Megköszönte, hogy kimenekítettem.

- Ugyan, semmiség. Te is megtetted volna a helyemben - hárítottam.

Elmentünk a lány WC-be és hideg vízzel - nem mintha meleg víz lett volna - megmostam az arcát. Nagyjából tíz percig ácsorogtunk ott.

- Jobban vagy? - kérdeztem tőle együttérzően.

- Mondhatni, de nem teljesen.

- Ne kísérjelek haza?

- Figyelj, Dess! Mondd meg a tanároknak, hogy rosszul lettem és hazamentem. Elmegyek valahova. Jobb, ha most egyedül vagyok. Majd holnap találkozunk – mondta elkeseredetten, majd eltűnt.

Épp vissza akartam menni órára, amikor kinyílt az ajtó előttem és fejbevágott. Egy erős kéz éppen, hogy megtartott, mielőtt a földre eshettem volna.

- Dan – sóhajtottam halkan.

- Úristen, Candes! Nem esett bajod? – kérdezte aggódva.

- Én jól vagyok. Az ajtónak jobban fájt.

- Vicces vagy.

- Hát te? – próbáltam elterelni a témát.

- Kiküldtek, hátha kell egy kis segítség, de úgy látszik, csak bajt okozok. Fedora hol van?

- Hazament. Épp most akartam visszamenni órára.

- Hm… mi lenne, ha kimennénk az udvarra, amíg vége nem lesz az órának? Úgyis már csak negyed óra van hátra – magyarázta rejtélyes mosollyal.

- Ahh… szóval lógjunk el? - forgattam meg szemeim.

- Nem, nem. Inkább leviszlek a gyengélkedőre.

- Jaj, ne! Nem akarok odamenni. Gyere az udvarra! – megfogtam a kezét és magam után ráncigáltam.

Elindultunk egy fa irányába. Dan féloldalasan ledőlt a fűbe és a hátát a fának támasztotta. Úgy ült ott, akár egy görög isten. Én törökülésben leültem vele szembe és egy fűszállal játszadoztam.

- Alig ismerlek még, mesélj valamit magadról - törtem meg a csendet.

- Mit szeretnél tudni? Kérdezz bátran!

- Miért pont ide jöttetek cserediáknak? – kíváncsiskodtam.

- Az édesapám intézkedett. Ő is itt tanult, és azt mondta, nagyon jó az iskola. Más kérdés? – mosolygott rám vakító fogaival.

- Öhm… Te és Liza nagyon jól kijöttök egymással… - itt muszáj volt elhallgatnom, mert Dan belevágott a szavamba.

- Nem, nem, nem! Lizi és én kiskorunk óta legjobb barátok vagyunk. Ő olyan, mintha a kishúgom lenne. Ő nem a barátnőm – nyugtatott meg vigyorogva.

"Na tessék, egyből lebuktam. Én és a sok hülye kérdésem. Jobban járok, ha meg sem szólalok."

Szerencsére éppen kicsöngettek, mire az összes tanuló az udvarra özönlött. A tömegből egy apró lány lépett elénk, Liza volt az, és kicsit zabosnak nézett ki.

- Daniel Anthony York! A francba, jól ott hagytál! - mérgelődött.

Daniel lassan felállt és Lizához lépett.

- Jól van Lizi, nyugi! Még szerencse, hogy kitaláltál a teremből - vágott vissza kuncogva Daniel.

Lizán látszott, hogy nagyon felhúzta magát, viszont egyik percről a másikra arckifejezése teljesen megváltozott. Szemei csillogni kezdtek és száját egy csodálkozó "oh" szócska hagyta el. Tátott szájjal bámult valamit a hátam mögött. Megfordultam, és meglepetésemre Lucas jött felénk elbűvölő mosollyal az arcán. Mire Liza feleszmélt, a bátyám már mellette állt.

- Sziasztok, lógósok! - nevette el magát Luc elbűvölően, bennem meg felötlött a kérdés, hogy tudatosan csinálja-e. - A nevem Lucas, és ez az elbűvölő leányzó a kishúgom - mutatkozott be, miközben magához ölelt. Furcsa, hogy pont az elbűvölőt használta rám, mikor az inkább ő volt.

Én is bemutattam Dant és Lizát a bátyámnak, mire Liza teljesen elvörösödött. Ezt Lucas is észrevette és hangosan elnevette magát miatta, mire beleboxoltam a vállába.

- Úristen, Dess! Majdnem leszakadt a karom! - kötekedett vihogva, és ez Dant is fölöttébb mulattatta, így már ketten nevettek rajtam.

- Luc, állj le! - parancsoltam rá mérgesen.

- Jó, jó. Igenis, anyu! - poénkodott, mire én csak egy gúnyos grimaszt vágtam.

- Lassan becsengetnek, nem kéne menni tesire? - kérdezte Dan még mindig mosolyogva. - Lucas, megmutatod, merre találom az öltözőt?

- Persze, gyere, haver - mondta Lucas , majd átkarolta Dant, és a fiúöltöző felé vették az irányt.

Liza és én is elindultunk. Mrs. Bolf, a tornatanár kiküldött Lizával a sportpályára futni, mert nem volt kedvünk kézilabdázni. Monic is velünk jött. Mikor a hatodik körünket futottuk, két alak suhant el mellettünk.

- Lassúak vagytok - vigyorgott ránk Lucas, Dan társaságában.

Liza, amint észrevette Lucast, ismét izgatott lett. Ismételten a fellegekben járt.

Különleges alkalmakkor sikerül kihallgatnom mások gondolatát anélkül, hogy hozzáérnék a személyhez. Most is ezzel próbálkoztam, mivel nem volt arra lehetőségem, hogy megérintsem Lizát. Csak annyit hallottam, hogy Liz gondolatai Lucas körül forogtak.

Kevés olyan ember van, akinek nem látok bele a gondolataiba, mint például Lucaséba. Ő ügyesen el tudta rejteni előlem a gondolatait, és így csak egy-két gondolatfoszlányt tudtam mindig elcsípni. Az akciómnak egy szidalmazó mondat vetett véget, Lucastól.

- Dess, tudod, hogy nem szép dolog, amit művelsz?! - förmedt rám az én ellenállhatatlan bátyám.

- Már megint lebuktam! - mérgelődtem. Nem tudtam, hogyan, de Lucas mindig rájött, ha más fejében "turkáltam".

Néhány körön keresztül Luc azzal cukkolt, hogy lassú vagyok. Annyira idegesítő tudott lenni néha. Nagyon jól tudja, hogy nem bírok veszteni, így kicsit túlpörögtem és lehagytam őket, majd utána kiabáltam: - Mi van, te csiga?!

Ekkor a semmiből előbukkant Dan, ott futott mellettem. Ezen nagyon elcsodálkoztam.

"Hogy lehet ilyen gyors?" - tűnődtem magamban.

- Jó gyors vagy! - dicsértem meg egy széles vigyorral.

- Kösz- rám mosolygott és éreztem, hogy a lábaim megremegtek.

A tizenötödik körünk után Dan, Lucas és én elindultunk az öltözőkhöz. Miután elkészültünk leültünk egy padra és megvártuk Lizát, mert ő még a pályán futott.

- Azt hiszem, történt valami a barátnőddel - mondta Lucas Danielnek, majd Liz felé mutatott, aki éppen felénk tartott. Ahogy közelebb jött, egy furcsa szag csapta meg az orromat.

- Oh, jaj - sóhajtottam bajt jóslóan. Ismét vér, emberi vér.

Dan arca teljesen eltorzult. Mintha a lélegzetét próbálta volna visszatartani. Különös, most még Lucas is furcsa lett. Nem láttam még ilyennek soha. Luc reakcióját még értettem is, na de Danielét... Mikor Liza már ott állt előttünk, láttuk, hogy tőle árad a vér szaga. Lehorzsolta a kezeit és a térdét is.

- Jól vagy? - kérdezte aggódva Dan.

- Igen... semmi bajom, csak az a nyafka, ügyetlen csaj éppen előttem nyalta fel a fél pályát és engem is elgáncsolt - mérgelődött Liza, miközben Monicra mutatott. Ő se festett túl jól, az egész testét horzsolások borították.

- Na de Lizi! Biztos nem direkt csinálta. Nyugi! - csillapította Dan... Vagyis csak próbálta.

- Ide figyelj! Nem neked fáj, hanem nekem, világos? És már vagy ezerszer megmondtam, hogy ne nevezz Lizinek. Ja, és még valami. Remélem, hazaérsz még a mai nap folyamán, ugyanis gyalogolni fogsz. Jobb, ha elindulsz. A kocsidat talán nem töröm össze hazafelé - morogta Liz, bár az arcán egy gúnyos mosoly jelent meg. Utoljára még Luc kék szemeibe nézett, rámosolygott, kivette Dan kezéből a kulcsokat, majd bement a lányöltözőbe.

Távozását kínos csönd követte.

- Daniel, messze laktok? - kérdezte Luc.

- A West End-től nem messze. - válaszolta Dan és egy nagyot sóhajtott. - Jaj, Liz olyan önfejű tud lenni.

- Majd úgyis lenyugszik - biztattam Dant, mire ő vállat vont.

- Hazavigyelek, haver? - kedveskedett Lucas.

Megszólaltak bennem a vészharangok. "Én akarom hazavinni" - ordítottam magamban. - "Meg kell akadályoznom, hogy ő vigye el"

- Bocs, hogy beleszólok fiúk, de Thomas megkért, hogy szóljak neked Lucas, szeretné, ha tanítás után elmennél vele bevásárolni - olyan sebességgel villantottam ki a fogaimat, hogy csak Lucas vehette észre. Ebből egyből leszűrte, hogy vadászatról van szó.

- Oh, igen a vásárlás. Bocs Dan, mégse tudlak elvinni - mondta Lucas sajnálkozva, majd elindult a motorja felé.

- Nem gond, majd gyaloglok, csak négy km - Dan hangja kissé lehangolt volt.

- Ez nem a legjobb ötlet - mosolyogtam a fejemet rázva. - Na gyere, még mielőtt meggondolom magam.

- Rendben - kacsintott rám Dan.

A parkolóba menet megálltunk, amíg a táskámban kerestem a kocsi kulcsait. Fel akartam venni a hátamra a táskát, de ekkor Dan kivette a kezemből.

- Hagyd csak, majd én viszem - ajánlotta fel illedelmesen.

Köszönet képen kicsit elpirulva rámosolyogtam. Mikor odaértünk az autómhoz, Dan mosolyogva jegyezte meg, hogy jó a kocsim. Az út nagy része beszélgetés nélkül telt, mert Dan engem bámult és én rettenetesen zavarban voltam. Próbáltam az útra koncentrálni, de nem ment... Sőt, semmire sem tudtam koncentrálni. Ha Dan a közelemben volt, egyszerűen kiürült a fejem.

- Itt balra, át a Westminster hídon! - hallottam hirtelen Daniel utasítását. - Kicsit elkalandoztál, nem is figyeled az utat - mondta egy olyan elbűvölő mosollyal, ami egyből elkápráztatott.

- Hm... Igen. Bocsánat - mentegetőztem.

Dan végig mutatta nekem az utat, míg egy csendes lakónegyedbe értünk. Teljesen ledöbbentem, nem is tudtam, hogy a West End-en ilyen helyek is vannak.

- Itt be kell fordulni és már ott is vagyunk.

- Hűha, ti itt laktok? - kérdésemen hallhatta a meglepődöttségemet.

- Igen - mutatott egy hatalmas barack színű családiházra. A ház előtt egy szép kert terült el sok virággal. A járda mentén végig sövény húzódott. Tátott szájjal mentem utána a ház felé.

- Nagyon szép ház - jegyeztem meg.

- Köszi, de a dicséret a szüleimet, Davidet és Kristent illeti. Két hétig Liz és én uraljuk a házat. Utána meglátogat minket David, hogy minden rendben van-e, hátha felgyújtottuk a házat. - nevette el magát Dan.

- Két hétig egyedül? Az klassz.

Hirtelen Dan mérgelődni kezdett.

- Melegen ajánlom Lizának, hogy a kocsimat egyben találjam.

- Szerintem semmi baja - mutattam a hátsóudvar felé.

- Óh a kicsikém! Teljesen karcmentes - örvendezett Dan. Különös volt így látni őt, ahogy az autóját csókolgatta. Mikor észrevette furcsálló tekintetemet, hirtelen felegyenesedett és hozzám sietett.

- Esetleg meghálálhatom valahogy a segítségedet? - kérdezte.

- Áh... Nem kérhetek semmit. Esetleg holnap beülhetnénk Gyrosozni. - "Nekem nagyon mindegy, mit csinálunk, csak had töltsem vele az időmet"

- Szerintem nincs semmi programom holnapra. Nem jössz be egy kicsit? Most úgyis itt a biológia füzeted, le szeretném másolni, mert egy kicsit le vagyok maradva az anyaggal.

- Hát van egy szabad órám. Annyi idő alatt talán végzel - húztam mosolyra a számat.

Mikor beléptem a házba elámultam a látványtól. Az előszobában nagyon sok virág volt, akárcsak a kertben.

- Gyere, körbevezetlek! - szólt Daniel. Elindultunk a nappali felé. A fehér, bőr ülőgarnitúrával szemben egy teljes házimozi rendszer volt, a sarokban pedig egy hatalmas kandalló. A nappaliból egy boltív alatt nyílt a konyha.

- Ez Líz felségterülete - A konyhai berendezések - amik bordó és fehér színben pompáztak -, szintén nagyon modernek voltak. - Kérsz valamit inni?

- Csak egy pohár vizet kérek szépen.

Ezután elindultunk az emeletre. Fent minden nagyon tágas és világos volt.

"Úristen! Ez a ház vagy háromszor nagyobb, mint a mienk"

- Erre! - utasított Dan, majd egy újabb lépcsőn vezetett fel. - Megérkeztünk.

A szobája nagyon hasonlított az enyémre, csak a könyvek helyett autós képek voltak a falon, na és persze nem barack színű volt a fal.

Kivettem a táskámból a füzetemet és odaadtam neki, hogy lemásolhassa. Amíg ő a földön fekve írta az anyagot, addig körbejártam a szobáját. Az íróasztalával szemben egy nagy parafatábla tele volt rajzokkal.

- Nagyon jól rajzolsz - dicsértem, mire ő csak szerénykedett.

- Áá... Nem olyan jók.

- De, de tényleg jók. Én is szeretek rajzolni. Pár nekem is ki van rakva a szobámban.

- Egyszer szívesen megnézném őket - felnevetett majd dobott felém egy elbűvölő mosolyt.

Az eltervezett egy órás "tanulásból" egy egész délután lett. Az órámra tekintettem és teljesen kétségbeestem.

- Hú, már ennyi az idő? Szerintem mennem kéne.

- Ne... Nem zavarsz, maradj még! - könyörgött kétségbeesetten.

- Áh, nem. Már későre jár.

- Hát jó, gyere kikísérlek.

Elindultunk lefelé, ekkor lépett be a bejárati ajtón Liza.

- Oh, Candes! Nem gondoltam, hogy itt talállak - mondta szélesen mosolyogva.

- Csak elhoztam Danielt és odaadtam neki a bioszfüzetemet. Dan, majd add oda Liznek is a jegyzeteidet. Na, de én most rohanok.

- Szia! Jó éjt! - mondta Dan és Liza egyszerre.

- Sziasztok! Nektek is.

Amikor az autómhoz indultam, egy tekintetett éreztem a hátamon; Dan bámult engem az ablakból.

Bedugtam a kocsiba a kulcsokat és felkapcsoltam a reflektort, mivel már kicsit besötétedett. Ekkor pillantottam meg egy piros motort, ami a ház falához volt állítva. Felcsillant a szemem, mert egy remek ötletem támadt. Gyorsan gyújtást adtam, majd elindultam. Negyed óra alatt haza is értem. Amikor beléptem a házba Lucas gúnyos vigyorral az arcán várt rám a nappaliban.

- Tom nem is akart "vásárolni" menni - mikor Luc kimondta a vásárolni szót, ujjaival idézőjeleket formált, majd szúrósan rám nézett. - Merre jártál hugica? Csak nem pasiztál?

- Mi van? - kérdeztem vissza flegmán.

- Daniellel töltötted az egész napot, igaz? - arcán még mindig ott volt az a kaján vigyor.

- Ezt meg honnan vetted? - próbáltam mindent letagadni, de mindketten jól tudtuk, hogy nem tudok hazudni...

- Megvannak a képességeim ahhoz, hogy tudjam, szerelmes vagy belé. Hiába nem dobog a szíved, én tudom, hogy mennyire fel vagy villanyozva a mai naptól.

- Nem... Én nem vagyok belé ... - tiltakoztam sikertelenül.

- Oké, ha te mondod - Luc a fejét rázva az égre emelte a tekintetét.

- Nincs kedved holnap kocsival menni iskolába? - próbáltam terelni a témát és megvalósítani az ötletemet.

- Ez megvesztegetés akar lenni, hogy véletlenül se járjon el a szám Toméknak? - Luc szemöldökét felhúzva méregetett engem.

- Öhm... Olyasmi - mondtam bólogatva.

- Ebben az esetben... Kérem a kulcsot!

Odadobtam neki, majd az ajtó felé indultam.

- Kösz a motort! - dobtam neki egy mosolyt, elővettem a lépcsőről a bukóját és a kulcsot, majd kirohantam a garázshoz.

- Mi van? - ordította utánam, de én már ezt szinte meg sem hallottam.

Danielék házáig meg se álltam volna, ha a műszerfalon nem gyullad ki az az átkozott kis piros lámpa.

Gyorsan behajtottam a legelső benzinkútra és teletankoltam a motort.

"Még szerencse, hogy van nálam pénz" - fortyogtam.

Miután sikeresen eljutottam Danielék utcájába, leparkoltam egy kis sikátornál, pár sarokkal a házuktól. Akármennyire is régen történt, még most is kirázott a hideg, amikor beugrottak a régi rossz emlékek. Visszasétáltam a házhoz és belopóztam a hátsó udvarra, ahol Daniel erkélye volt található. Felmásztam a kertben álló hatalmas fenyőfára és onnan hallgattam a város zajait.

Már vagy hajnali kettő lehetett, mikor felkapcsolódott egy lámpa a földszinten, ha jól láttam a nappaliban. Sajnos nem láttam, ki lehet még ilyenkor is ébren.

Ugyan az én képességem az érintés általi gondolatolvasás, Tom nem olyan régen ennek fejlesztésére tanítgatott. Mindössze kellő mennyiségű koncentrációra van szükség, és ha ez összejön, néha-néha pár méteres távolságról hallom, vagy esetleg látom a kiszemelt személy gondolatait. Behunytam a szemeimet és magam elé képzeltem a nappaliban lévő alakot és erősen rá koncentráltam. Kivételesen tisztán láttam a gondolatát.

Villámgyorsan váltakoznak a képek. Egyszer egy szem, aztán egy száj, majd egy mosoly.

Letaglózott a felismerés, amikor visszatértem a valóságba.

"Az a mosoly... Az én mosolyom" - a sötét éjszakába meredtem.

- Dan rám gondol?! - mondtam hangosan. Ekkor a házból halk zörejt hallottam. - "Talán meghallott."

Dan az ablakhoz lépett és arra a fenyőre tekintett, amelyiken én ültem. Sóhajtott egy nagyot, behúzta a függönyt és lekapcsolta a villanyt. Pár másodperccel később már a szobájában volt és az ágyán feküdt, de nem aludt, sőt, egész éjjel le sem hunyta a szemét.

Hét óra körül mocorgást hallottam a házból, gondolom, akkor kezdtek el készülődni. Gyorsan lemásztam a fáról és kisurrantam az utcára. Elsétáltam a sikátorhoz, felültem a motorra és Danielék elé hajtottam. A ház előtt túráztatni kezdtem a motort. Dan farmerben és egy feltűrt gallérú kék ingben nyitott ajtót. Hajáról még csöpögött a víz, a szájában egy fogkefe volt és a nyakában egy törölköző lógott. Amikor rám emelte a tekintetét, levettem a bukósisakomat és beletúrtam a hajamba. Dan úgy nézett rám, akár a pasik az utcán, mikor észrevesznek. Szinte teljesen elkábult, még a fogkefe is kiesett a szájából, amit én nem hagyhattam ki nevetés nélkül.

- Te meg mióta szobrozol itt? - kérdezte, miközben kiköpte gyorsan a fogkrémet a fűre és a csurom vizes törölközőt bedobta maga mögött az ajtón. A törölköző nagy csattanással Liza képén landolt.

- Na! - kiabált Liz, miközben én majd meg szakadtam a nevetéstől.

- Egy ideje már itt vagyok - válaszoltam, miután uralni tudtam az arcizmaimat. - Csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, nincs-e kedved motorral jönni.

- Jó ötlet. De addig gyere be, nekem még kicsit készülődnöm kell. - Bekísért a konyhába, ahol Liz már a konyhapulton ült, és egy hatalmas lekváros kenyeret majszolgatott.

- Hé, Dess! Jó újra itt látni téged - üdvözölt.

Amíg én Lizával beszélgettem és elfogyasztottam egy csésze cappuccinót, Dan eltűnt az emeleten.

- Dess! Lehet magunk közt egy személyes kérdésem?

- Attól függ, mi az.

- Bejön neked Dan?- tette fel a kérdését kuncogva.

"Mi van, most már mindenki ezt kérdezi?"

Dan meghallhatta Liza kérdését, mert egy hangos krákogás jött az emeletről. Kicsit elpirultam, majd válaszoltam.

- Hát... Nem rugdosnám ki az ágyamból - próbáltam kicsit humorosan venni a témát.

- Szerintem ideje indulni! - vágott közbe Dan egy huncut mosollyal.

"Oh, istenem"

Liz még pár percig könyörgött Dannak a BMW kulcsaiért, s végül Dan beadta a derekát, majd elindultunk.

Dan nem szívesen adta oda a kocsiját Lizának, mert mostanában az volt a kedvenc hobbija, hogy összetörte Dan jobbnál-jobb kocsijait. Dan állítása szerint már vagy hatot tönkrevágott.

Az iskolába mindenki ámulva nézett minket, amikor egyszerre léptünk be a terembe a bukósisakokkal a kezünkben. Fed amint meglátott, odarohant hozzánk és az ablakhoz rángatott.

- Ez meg mi? Lemaradtam valamiről? Mi történt? Mindent mesélj el, most! - követelte barátnőm.

- Semmi. Csak együtt jöttünk. - "Na meg, a fél éjszakát az ablaka alatt töltöttem"

Miután nagy nehezen sikerült leráznom Fedorát leültem a helyemre Troy mellé.

- Hé, Troy! Mi újság? Mi volt a tegnapi focimeccsen? - próbáltam szóba elegyedni vele.

- Természetesen mi nyertünk, hat kettőre. Utána egy hatalmas bulit csináltunk a srácokkal, mivel ezzel a győzelemmel bekerültünk a bajnokságba.

- Nahát, gratulálok.

- Öhm... Dess, nem akarlak félbeszakítani, de gondoltam szólok, hogy az az új csávó úgy bámul téged, hogy majd kiesik a szeme. Szóljak neki, hogy kopjon le? - kérdezte Troy az ujjait ropogtatva.

- Nem, nem kell. Engem nem zavar.

Nem tudom, hogy jól láttam-e, de mintha Troy egy kissé féltékeny lett volna Danre.

Dan egész matekórán engem bámult a mellettem lévő padból, mit sem törődve Mr. Stanley-vel.

- Mr. York! Be tudná fejezni az egyenletet?

- Persze. 3850697 gyökalatt.

- És az kiszámítva mennyi?

- 1962, 3192

- Tökéletes számolás, gratulálok!

Danre néztem, de ő még mindig engem bámult, ráadásul fejből mondta az eredményeket.

"Mi van? Ezt még én se tudom ilyen gyorsan kiszámolni."

- Ne bámulj már! - suttogtam neki.

- De olyan aranyos vagy, ha elpirulsz.

Az arcom ismét elvörösödött. A hajamat az arcom elé húztam, hogy más ezt ne vegye észre. Ekkor Dan hangosan felnevetett, mire az összes tanuló rászegezte a tekintetét.

- Mr. York! Van valami problémája?

- Nem, dehogy tanárúr!

Aznap csak ez az egy közös óránk volt. Tanítás után a kémiaterem előtt várt rám.

- Szóval, mehetünk? - kérdezte, bár én akár milyen erősen is koncentráltam, nem jöttem rá, hogy hova.

- Hová is?

- Hát... GYROS-ozni - hangsúlyozta.

- Oh, persze, mehetünk.

Felpattantunk a motorokra és már indultunk is a West End felé, ugyanis ott van egy nagyon jó kis gyros-os.

Dan udvariasságból kifizette az én ebédemet is, bár én sokáig ellenkeztem. Az ablak mellett foglaltunk helyet. Az összes járókelő megbámult minket, bár engem ez nem zavart, inkább nevetnem kellett rajta. Dan nem valami sokat evett, inkább ismét engem bámult. Másfél órán át beszélgettünk az étteremben, Dan rólam kérdezgetett. Miután befejeztünk az evést, sétálni indultunk a Temze partjához, a motorokat pedig az étteremnél hagytuk.

- Dess, mióta laktok itt?

- Hat-hét hónapja. Azelőtt Los Angelesben éltünk.

- Lucas, a bátyád nagyon jó fej srác.

"Ja, rendes, csak téged nem szekál folyton." - Igen, tényleg az.

- Liza eléggé belehabarodott, de ezt szerintem te is észrevetted.

Válasz helyett bólogattam.

- Általában csak akkor ilyen, ha tényleg tetszik neki a kiszemelt srác. Egy éve volt egy elég zűrös kapcsolata, a fiú kihasználta és összetörte a szívét. Azóta kerüli a pasikat.

- Tudom, mit érezhet. Ezt már velem is megtették - szemeim teljesen könnybe lábadtak.

- Akarsz beszélni róla?

- Jaj, ne gyere ezzel a pszichológus dumával - mondtam mosolyogva, míg letöröltem a könnyeimet. Ezek után még egy ideig sétáltunk, aztán visszamentünk a motorokhoz. Fél óra alatt értünk a házunkhoz.

- Bejössz? - kérdeztem reménykedve.

- Majd máskor. Liza egyedül van otthon és nem nagyon szereti, ha magára hagyom.

- Megértem - mondtam letörve. - Hát akkor majd valamikor máskor.

- Mindenképp - válaszolta fülig érő vigyorral.

Az utcáról még utoljára visszaintegetett, majd felült a motorjára és elhajtott.

Beléptem a nappaliba és az ajtónak dőltem. Mosolyogva meredtem magam elé, a fellegekben szárnyaltam.

- Kicsim! Nem akarsz mesélni valamit? - kérdezte Charlotte szintén mosolyogva.

Eddig észre se vettem, hogy nem vagyok egyedül. Dan miatt tényleg nem tudok másokra koncentrálni.

- Hm... Micsoda?- kérdeztem vissza.

- Látom, nem a földön jársz.

- Valami máson járt az eszem.

- Vagy talán valakin, nem?

- Hát... Igen - vigyorogtam.

- Ki ez a srác? - kíváncsiskodott Charlott.

- Csak egy srác.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.