A kígyó markában

1. Fejezet A hurrikán

Írta: Hernádi Kitti ' Heki

Béta: Nightingale és Christine Thalassinou

- Ron! Bemennél a gyerekszobába? Rose megint sír - szólt férjének Hermione. - Vedd ki a kiságyból, nem tudok mindent én csinálni – mondta haragosan, miközben ebédet készített és varázsereje segítségével takarított a konyhában. Férje a nappaliban, egy fotelben ült és a Reggeli prófétát olvasta. Egy pillanatra a konyhában dolgozó nőre nézett, majd mintha meg sem hallotta volna a kérést ismét az újságnak szentelte figyelmét.
 „Ó, Istenem! Hogy lehet valaki ennyire lusta?! Mi lesz így később, ha már a saját gyermekével sem akar törődni. Unom már ezt az egészet!” - gondolta magában Hermione, majd lejjebb vette a fazék alatt a lángot, és elindult a gyerekszoba felé. Amint belépett a helyiségbe megpillantotta a másfél éves kislányát, aki a kiságyban állt; arcán könnycseppek gördültek le. Közelebb lépett hozzá, rámosolygott, majd kivette az ágyból és magához ölelte.
 

- Mi a baj kicsim? - kérdezte Rose-tól gügyögve. A kislány könnyes szemekkel rá nézett és az arca felé nyújtotta apró kezeit.
- Mama...
- Mondjad, mi a baj!
- Mumus - mondta a gyermek, és a szekrényre mutatott.
Hermione a pálcájáért nyúlt és a szekrényre szegezte azt, majd kimondta a varázsigét.
- Comikulissimus! - Nem történt semmi.
- Látod, kicsim! Nincs ott semmi - nyugtatta meg a kicsit. - Gyere, ebédeljünk.
Lányával a karján elindult az étkező felé, de a nappaliban megtorpant és összehúzott szemöldökkel a férjére nézett.
- Ronald, hívd be a fiadat az udvarról! Tálalom az ebédet.
A férfi egy morgást hallatva hajtogatta össze az újságot, majd az ablakhoz sietett. Fiuk a kertben, a hintában ült és unottan bámult maga elé. Ron kinyitotta az ablakot és kikiabált neki.
- Hugo! Gyere be, kész az ebéd! - a vörös hajú fiú felkapta a fejét és elindult az ajtóhoz, majd a fürdőszobába futott kezet mosni. Mire az asztalhoz ért már mindenki helyet foglalt. Rose a babaszékben ült és úgy tátogott, mint egy fióka, mikor az anyja eteti. Hermione banánpürével etette lányát, aki jóízűen nyámmogott a finomságon. Ron extra sebességgel kanalazta magába az ételt, amit felesége rosszallóan tett szóvá:
- Lassíts már, nem veszi el előled senki! – hangjából kihallatszódott egy kis él, de válaszként csak egy kis grimaszt kapott.
Miután mindannyian befejezték az étkezést, Hermione elővette a pálcáját és egy varázsige segítségével a mosogatóba bocsátotta a koszos tányérokat, és egy újabb varázsigével elmosogatta őket.
- Hugo, kérlek, menj a szobádba a húgoddal és játssz vele egy kicsit.
- Rendben anyu. - A fiú a babaszékhez lépett és kiemelte belőle a kishúgát és a nyakába ültette. - Nézd, Rose! Lovacska vagyok.
Azzal a lendülettel "elvágtáztak". Ahogy távolodtak, csak a kislány angyalian csilingelő kacaját lehetett hallani.

Ron eközben a hálószobába sietett és átöltözött. Amikor ki akart lépni a szobából, feleségével találta magát szembe.
- Te meg hová készülsz? Tegnap azt ígérted, segítesz a kert körül - köpte a szavakat a nő csípőre tett kézzel.
- Harry vett jegyeket a mai kviddicsmeccsre, már mondtam.
- Ó, persze, hisz Harry fontosabb, mint az ígéreted és a családod - Hermione önmagából teljesen kikelve ordibálni kezdett, miközben idegesen hadonászott a kezével.
- Nyugodj már le! Mi ütött beléd, havi bajos vagy? Annyira megváltoztál - nyögte Ron.
- Még hogy én? Én mindent megteszek, hogy az életünk rendben, fennakadás nélkül működjön, de te még az ágyban sem tudsz kielégítően teljesíteni!
- Ezt most inkább hagyjuk - mondta a férfi és elindult a bejárati ajtó felé.
„Mit képzel magáról ez a hólyag, hogy csak így itt hagy? Levicorpus!” – Amint felesége Ronra emelte a pálcáját, azt mintha egy láthatatlan erő a bokájánál fogva felrántotta volna, és a levegőben tartotta.
- Hahaha, ez nagyon vicces, de most már letehetnél - Ron hangja kétségbeesett és dühös is volt egyben.
Ekkor a kandallóból zöld füstfelhő tört elő, és megjelent Harry.
- Látom, rosszkor jöttem - állapította meg vigyorogva, de jól láthatóan alig bírta ki nevetés nélkül.
- Ne röhögj, inkább szedj le innen - követelte barátjától a magatehetetlen Ron.
- Liberacorpus! - amint a vendég kimondta az ellenbűbájt, a ház ura nagy puffanással a padlóra került.
Pár percre nagy csend telepedett a szobára, de végül azt halk léptek törték meg.
- Harry bácsi! - futott a nagybátyjához Hugo és átölelte.
- Szervusz, kedvenc unokaöcsém! Várod már a tanévet? A fiam csak azért várja, hogy ismét egyesíthessétek erőiteket... – vigyorgott Harry.
- Nagyon várom, már csak pár hetet kell kibírnunk, hogy újabb csínyeket követhessünk el, és természetesen, hogy az őrületbe kergethessük Malfoyt - Hugo hangja diadalittasan csengett.
- Ron, fogadni mernék rá, hogy erre te tanítottad.
- Apja fia - mondta unottan Hermione.
- Lassan indulnunk kéne. - Harry a barátja mellé lépett és felsegítette a földről. - Viszlát, Hermione! - mondta, majd mindketten az ajtó felé indultak. Halk pukkanások jelezték, hogy hoppanáltak.

- Hugo, idehoznád Errolt? - kérte a nő fiát, míg ő elment a gyerekszobába Rose-ért. A fiú az említett bagollyal, egy apró pergamennel, és pennával tért vissza.
- Köszönöm! - mondta Hermione, letette a pergament az asztalra és írni kezdett. Miután végzett, összehajtogatta és a bagolynak adta.
- Ezt vidd el Ginny Potternek! - utasította a baglyot, majd kinyitotta az ablakot, hogy a madár elröpülhessen.

~*~

Ginny épp a kislányával, a négy éves Lilyvel játszott, mikor egy nagy csattanásra lettek figyelmesek, mindketten a konyhába szaladtak. A nőt nevetésre késztette az elé táruló látvány: Errol éppen az ablaknak csapódva csúszott le a párkányra. Bár a madár már fiatalabb korában is meglehetősen ügyetlen volt, most, hogy az utolsó éveit taposta, csak rosszabbodott a helyzete. A ház asszonya elvette a levelet a bagolytól, s visszacsukta az ablakot. Kibontotta a sárgás borítékot, és olvasni kezdte:

Kedves Ginny!
Amint megkapod ezt a levelet, kérlek, gyere át hozzánk,
mert már komolyan mondom, megőrülök.
Az idióta bátyád teljesen kihoz a sodromból.
Nem tudom, meddig fogom még ezt így bírni vele,
de tudom, ez nem mehet így tovább.
Kérlek, siess!
Ui.: Hozd a gyerekeket!
Hermione

- James, Albus, le tudnátok jönni? - kiáltotta, de egyik fiától se kapott választ. Egy perc után sem történt semmi. Ujjaival türelmetlenül dobolt a konyhapulton, mikor egy váratlan pillanatban a semmiből előugrott háta mögött a két fiú. Hangtalanul anyukhoz léptek, s megkocogtatták a vállát.
Ginny rémülten kiáltott fel, mire a kis csínytevők a hasukat fogták a nevetéstől.
- Hányszor mondtam már nektek, hogy nem vehetitek el apátok láthatatlanná tévő köpenyét! – vette fel a szigorú anya álarcát, mire fiai azonnal megkomolyodtak.
- Bocsi, anyu! - morogták bűnbánóan.
- Szóval, lenne kedvetek meglátogatni Hugot?
- Persze, menjünk! - kiáltotta James és Albus boldogan.
A három gyermek azonnal az üresen ásítozó kandalló felé vették az irányt. Ott bevárták anyjukat és húgukat, majd szépen sorjában mindannyian eltűntek a zöld füstfelhők között.



 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.