Hermione hátán nagy túrahátizsákkal, sötétkék nadrágban és fehér pólóban ugrott le a buszról a fogorvosi rendelő előtt; a vállán átvetett gitár vidáman himbálózott az oldalán. Felszökdécselt a lépcsőn, majd végignézett a váróteremben ücsörgő betegek hosszú során, és úgy döntött, ezt nem várja meg. Bár Ron arca, amint már egy órája vár rá, megelégedéssel töltötte el - emlékezett még a fiú pontosságára az egyik büntetőmunkájukkor, amikor Ron egy órás késéséért Piton még két vödörnyi vízivarangy-petét vakartatott ki velük a bájitalraktárban sorakozó hordókból. Talán engedett is volna a csábításnak, ha nem indul fél óra múlva a vonatuk - így azonban csak kedvesen rámosolygott az idős nénikre és bácsikra, és felháborodott pillantásaiktól kísérve kopogás nélkül benyitott édesanyja rendelőjébe.

- Hermione! - kiáltott fel meglepődve az édesanyja, aki az egyik asztalon ücsörgött, és jeges kávét szürcsölgetett. - Azt hittem, valamelyik páciensem az; meglehetősen kellemetlen lett volna, ha rájönnek, miért nem hívok be senkit már tíz perce. Pedig nekem is kell pihennem; egy hónapja minden nap negyven fokban dekkolok itt a sok fájós fog társaságában - tárta szét a karját a még mindig fiatalos, negyvenes évei körül járó nő.
- Nyugi, nem foglak lebuktatni! - vigyorgott rá az anyukájára Hermione.
- Tudtam, hogy rád számíthatok - kacsintott rá a nő, és magához vonta lányát. - Édesapádtól elbúcsúztál? Hogy van?
Hermione bólintott. - Szerintem épp a kertben ücsörög, és fagyikelyhet eszik. - A lány apukájának már vagy egy hete gyanús tünetei voltak: fájt a torka, náthás és lázas volt - nyár közepén.
- Ha egyszer elkapnám! - sóhajtott fel Mrs Granger. Fölszürcsölte az utolsó korty jegeskávét, és kidobta a műanyag poharat a kukába, majd lányához fordult:
- Remélem, vigyázni fogsz magadra - intette Hermionét játékosan.
- Anya! Amint odaértünk, fejest ugrok a cápák medencéjébe, rendben? Az, hogy az Arany Varangyban nincs cápa, mellékes apróság, biztos lehetsz benne, hogy akkor is megoldom, csak hogy aggódhass értem - cukkolta az édesanyját. - Tényleg vigyázni fogok jó, csak ne mondd el még egyszer! - kérte kicsit szégyellve magát.
- Jól van, na! - azzal Mrs Granger megölelte a lányát és cuppanós puszit nyomott a feje búbjára. - Na, indulj, mert el fogtok késni.
- Rendben! Szia anya! - kiáltott vissza Hermione az ajtóból, ami már be is csapódott mögötte. - Viszlát - biccentett az egyre mérgesebb pácienseknek, majd kirohant az épületből; közben véletlenül majdnem kitörte a lábát a rendelő szomszédságában lakó Miss Ferdy kutyájában. Sietve szelte át fél Londot a King’s Cross felé, miközben valamilyen keresetlen dallamot dúdolgatott magában.
Most, hogy tudatosult benne, hogy egy hónapig nem fogja látni a szüleit, egy pillanatig elesettnek érezte magát; nem akart hosszasan búcsúzkodni, azért távozott látszólag olyan nemtörődöm módon, hogy ne érzékenyüljön el se az édesanyja, se ő. Abban a pillanatban könnyű volt elengedni őket, viszont már most hiányoztak neki - bár tudta, hogy valószínűleg egy nappal később már eszébe sem fog jutni, hogy milyen egyedül érezte magát egy napja.

Mikor a pályaudvarra érve végre megtalálta a 12-es vágányt, és vele együtt Ront, mosolyogva ugrotta fiú nyakába.
- Úgy hiányoztál! - kiáltott fel, és máris tudatosult benne, hogy nincs egyedül, hiszen itt van vele az egyik legjobb barátja.
- Te is nekem - nyögte vissza a választ Ron, mivel alig kapott levegőt, és a lány barna fonott copfja hipnotikus módon lengedezett a szeme előtt. - Az micsoda? - kérdezte, mikor Hermione végre elengedte őt, és jobban szemügyre vehette barátnőjét.
- Mi? - kérdezett vissza a lány rendkívül értelmesen, miközben elindultak a pöfögő sötétkék vonat mellett, hogy keressenek egy viszonylag üres vagont.
- Hát az a nagy sötétzöld doboz - bökött a gitár tokjára a fiú.
- Ja! - kacagott fel Hermione. - Ez egy gitár. Egy hangszer - magyarázta az értetlenül bámuló Ronnak. - Ha odaértünk, megmutatom - legyintett végül.
- Rendben - válaszolt megszeppenve a fiú, fogalma sem volt, mikkel fog még találkozni, most, hogy természetes mugli környezetében tanulmányozhatja barátnőjét.

Bár az Arany Varangy varázsló pihenőhely volt, a vendégeknek igen nagy hányadát alkották tehetősebb muglik, akiket valamilyen oknál fogva meglehetősen vonzott a tengerpart, ahol megmagyarázhatatlan módon egész évben olyan hatásfokkal sütött a Nap, hogy aki Karácsonykor vágyott egy kis napozásra, egy héttel később ropogósra sülve érkezett haza. A meteorológusok komoly vitákat folytattak már eme különleges jelenségről, de a találkozó vezetője - a nem épp kiszámíthatóságáról híres - Dedalus Diggle néhány jól irányzott szórólappal elfeledtette velük a jelenség megmagyarázhatatlan voltát, és felkeltette az érdeklődésüket a pihenőhely iránt.
Hermione és Ron az Arany Varangy frissen sült nyári alkalmazottaiként érkeztek hát meg az üdülőközponttól pár kilométernyire fekvő kisvárosba; innen szinte teljesen nyitott busz vitte el őket az üdülőközpont bejáratáig.
A muglik kedvéért eszközölt változtatások ellenére - amik a túlságosan kirívó részletekre szorítkoztak - simán elkápráztatóan nézett ki az üdülőhely; Hermione és Ron a hőségben kitikkadva keresték meg a recepciót, amely a hatalmas elkerített terület kapujától öt percre állt, a toronyomagas pálmafák árnyékában. Hermione elgondolkodott azon, hogy a természetes növénytakarót tanulmányozó szakértők vajon miért nem szállták még meg az üdülőközpontot - pálmák Angliában; jó vicc - gondolta, miközben arra vártak, hogy a kis épület ablakában végre megjelenjen valaki, akitől igényelhetnek egy jó hűvös limonádét, és egy jeges zuhanyt.
Azonban a pávatollakkal díszített hatalmas szemüveget viselő Annie - ahogy a neve mutatta -, a jelek szerint nem volt felhatalmazva az ilyen igények teljesítésére, ugyanis jót nevetett, amikor Ron előadta a kérését, és mosolyogva az üdülőközpont személyzeti épületéhez irányította őket.
További öt percet kellett gyalogolniuk, míg végre elérték az épületeket; ahol a szálloda állt, onnan tökéletes kilátás nyílt a néhány méterrel lejjebb fekvő kiépített medencés strandra és a homokos tengerpartra. Hermione ámulva cövekelt le a vajszínű kővel burkolt úton a személyzeti épület előtt, úgyhogy végül Ronnak kellett berángatnia a hűvös helyiségbe.

- Jó napot! - köszöntötte őket a pult mögött álló meglehetősen furcsa külsejű ember, és kezet nyújtott nekik. - Andras Jones vagyok, a munkaadójuk - mutatkozott be, majd kilépett a pult mögül és belefogott mondókájába: - A szobák kétszemélyesek, és mivel két fiú már itt van, nekik osztottam az első szobát; gondolom, Magának a második is tökéletesen megfelel - nézett Ronra nagy, fekete szemüvege mögül Andras, majd a fiúhoz hajolt, és súgott valamit a fülébe. Ezután a várakozó Hermionéhoz fordult. - A lányok közül még csak Miss Moursun érkezett meg, úgyhogy ő lesz az Ön szobatársa. Mindkettőjük lakosztálya az első emeleten van. Most mehetnek, rendezkedjenek el, és nyolc előtt negyed órával várom Magukat a farönköknél. - A jelek szerint több mondanivalója nem volt számukra, úgyhogy a két fiatal elindult a lépcsőház felé, amelyet furcsa módon teljesen áthatott a fény, mintha a falban láthatatlan ablakok lettek volna.
- Lakosztály? Nem normális ez a hapsi - jegyezte meg fejét csóválva Ron, miközben a lépcsőn baktattak felfelé.
- Tényleg elég fura szerzet, de hát ki nem fura a mi világunkban? - somolygott Hermione.
Míg végre felértek az első emeletre, mindketten kifulladtak és már csak egy kényelmes székre vágytak, amire lehuppanhatnak. A folyosó két oldalán egymással szemben álltak a szobák, Hermionéé jobb oldalon a második volt, Roné pedig baloldalon a harmadik.
- Szerintem pakoljunk ki - indítványozta a lány -; ha végeztél, átjössz hozzánk?
- Oké, bár nem tudom, a szobatársad mit fog szólni, ha minden szabad percemben hozzátok zarándokolok majd - vigyorgott rá a fiú, nem vette észre megtorpanó barátnőjét.
- Valamit elfelejtettünk Ron - meredt Hermione a saját ajtajára.
- Hm? - kérdezett vissza a fiú.
- A kulcsokat; Andras nem adott kulcsot a szobákhoz. Az rendben van, hogy nekem nem adott, mert elvileg már itt van az a lány, de te hogy fogsz bemenni?
- Megmondta a jelszót. Emlékszel, amikor súgott valamit. Ahogy így elnézem, most inkább az a kérdés, hogy te hogy fogsz bemenni - vigyorgott barátnőjére.
- Mondjuk bekopogok és a szobatársam beenged - tippelt Hermione, majd tervéhez híven kettőt koppantott a halkan kongó faajtón.
- Sündisznótök! - hallatszott a szobából.
- Micsoda? - kiabált vissza Hermione a szobatársának, aki rendkívül vicces kedvében lehetett.
- A jelszó sündisznótök! Adj egy puszit az ajtónak, és suttogd el neki a jelszót.
Hermione követte az instrukciókat, bár irult-pirult, hogy ezt a procedúrát Ron előtt kell megejtenie; de legalább amikor lenyomta a kilincset, a szoba ajtaja valóban kitárult.
- Bejössz most hozzánk? - fordult még hátra Ronhoz, majd ismét a szobát vette szemügyre, meg sem várva a fiú válaszát.
Hermionénak az első percben el kellett ismernie, Andrasnak igaza volt - a szoba inkább hasonlított királyi lakosztályra, mind két tinédzser lány nyári lakására. Ahol most álltak - az előtérben - két szekrény sorakozott a fal mellett, a sötétkék csempével burkot padló nagy részét puha világos szőnyeg foglalta el. Beljebb, a szoba háló és nappali részében két ágy, egy kör alakú asztal és körülötte hat szék állt, tökéletesen szimmetrikusan elrendezve; azonban nem ez tette különlegessé a szobát, hanem a falakra tapéta helyett fölaggatott mindenféle színű anyagok, függönyök, amik a terasz felől fújó szellőben meg-meglebbentek, és csillogva tükrözték a napfényt a szobára. A nappali kétszer olyan nagy volt, mint amekkora normális esetben lehetett volna - a szomszéd ajtó távolságához mérten.
- Sziasztok! - szólt ismét a vidám hang, és Hermione észrevette, hogy a teraszon egy lány ácsorog a korlát előtt, és mosolyogva integet nekik, majd a függönyt elhúzva belép a szobába. - Jane Moursun vagyok - mutatkozott be, és kezet fogott Hermionéval.
- Hermione Granger - viszonozta a gesztust a lány, és újdonsült ismerősére mosolygott. - Ő pedig a barátom, Ron - mutatott a vörös hajú fiúra, aki éppen a bal oldali ágyneműn mászkáló zöld gyíkokat figyelte teljes odaadással. - Ron! - bökte oldalba Hermione, mire a fiú végre levette tekintetét a takaróról.
- Ó, bocs - pirult el, és elfogadta Jane felé nyújtott kezét. - Ron Weasley.
- Tényleg? - kérdezett vissza mosolyogva a sötétbarna hajú lány. - George a bátyád?
- Igen. Ismered őt? - Ron láthatólag lelkesen vetette bele magát a beszélgetésbe, így Hermione nyugodtan lehuppant az egyszínű narancssárga ágyneműs ágyra, és nekiállt kipakolni a holmijait. A táskája jóval több mindent rejtett, mint amennyi minden elméletileg belefért volna, így negyed órájába telt, amíg mindent elrendezett, és elégedetten ledőlt az ágyára. A kinti meleg után jól esett a bőrének a hideg levegő, de most már kezdett fázni, úgyhogy bemászott a narancssárga puha takaró alá; Hermione bágyadtan állapította meg, hogy az öt órás út a melegben teljesen kiszívta az energiáját, és már csak arra vágyott, hogy egy jót aludhasson.

- Hermione! - riadt fel - ő úgy érezte, maximum két perc múlva - Ron szólongatására; úgy érezte, már éppen elaludt volna, amikor fölébredt.
- Hm? Nem kérek áfonyaszörpöt - motyogta álmosan a lány.
- Rendben, de csak azt akartam kérdezni, hogy eljössz-e velünk körbejárni a parkot - magyarázta a fiú.
- Alszok.
- Mi azért kimegyünk, nem baj? - kérdezte ismét a fiú Hermione karjától, ugyanis a lány többi testrésze nem látszott ki a takaró alól.
- Nem. Majd megyek… később… - azzal igazán álomba merült.

Amikor fölébredt, egyedül volt a szobában, és öt percébe telt, amíg a falnak dőlve végre kitalálta, hova is mentek a barátai; homályosan rémlett neki, hogy Ron valamilyen áfonyaszörpről beszélt, de közelebbi nem jutott az eszébe.
Még mindig kicsit kimerült volt, de legalább érezte, ahogy egyre több energia gyűlik fel benne - ezért szeretett délután aludni, mert estére teljesen éber volt, ami nem volt hátrány, amikor tanulnia - vagy jelen esetben - dolgoznia kellett.
Hermione felült az ágyában, lerúgta magáról a takarót, és mezítláb a szoba közepén álló asztalhoz sétált, majd a kezébe vette a közepén álló kancsót és egy poharat, hogy töltsön magának vizet. Szívesebben ivott volna áfonyaszörpöt, de a varázserejét csak az első megbeszéléstől használhatta - ez szerepelt a munka leírásában is. Jobb híján beletörődött, hogy vizet iszik, azonban örömmel állapította meg, hogy a kancsót megbűvölték, és a benne levő víz olyan ízűvé változik, mint amilyenre a szomjas egyén éppen vágyik.
Mivel Janéknek nem jutott eszükbe becsukni a teraszra nyíló tolóajtót, most a kintről be-becsapó egyre hűvösebb levegőn Hermione ismét fázni kezdett. Kihörpintette hát az utolsó korty áfonyaszörp ízű vizet a pohárból, és odament a teraszhoz, hogy becsukja az ajtót. Ahogy a függönyön keresztül kinézett, megállapította, hogy a nap már lemenőben van; hirtelen eszébe jutott, hogy mit mondott Andras, és ijedten a plafonról a sarokban lelógó órára nézett. Megnyugodva könyvelte el magában, hogy még van negyed órája a találkozóig a farönköknél. Viszont jobban aggasztotta az, hogy hol is van az előbb említett hely; mindenesetre jobb ötlete nem lévén, felhúzott egy zoknit, kihalászta az ágy alól elnyűtt sportcipőjét, felvett egy puha pulóvert, és kilépett a folyosóra. Próba szerencse alapon Ronék ajtajához lépett, és bekopogott; pár másodperccel később egy magas fiú nyitott neki ajtót.
- Szia! - köszönt mosolyogva Hermione, azonban az idegen csak biccentett, és hideg tekintetével tovább méregette a barna hajú lányt, aki egyre kisebbnek érezte magát, ahogy ott toporgott a folyosón. Végül megszólalt, mivel belátta, hogy a fiútól nem számíthat sokra. - A barátomat, Ront keresem. A szobatársad - tette hozzá magyarázatként.
- Ó. Nem láttam - válaszolt a fiú zengő hangján. - Amióta megjöttem, még nem járt itt.
- Rendben, köszi - sóhajtott fel Hermione, és már indult a lépcsőház felé. - Várj! - kiáltott még vissza. - Nem tudod, hol vannak a farönkök?
- Fogalmam sincs - jött a kedves válasz, majd halk ajtócsapódás hallatszott.
Hermione sejtette, hogy Ron nem járt jól a szobatársával - úgy érezte magát, ahogy a fiú őt vizslatta, mintha a draco malfoy és a mcgalagony faj keresztezésének eredménye nézne rá.

Nem volt tippje, hogy merre kéne indulnia, de semmi kedve nem volt elkésni, úgyhogy legyalogolt a lépcsőn, és kilépett a szállásuk előtti kövezett útra. A látvány, ami elé tárult egyszerűen kápráztató volt - nem kacifántos, nem is ízléstelen, hanem természetesen egyszerű, de mégis bűbájos.
A kiépített strandon két medence volt, egy nagyobb, amiben néhány srác éppen labdát passzolgatott egymásnak, és egy kisebb, halacska alakú - ez a kisgyerekek pancsolóhelyeként funkcionált. A medencék körül napágyak és napernyők sorakoztak, a strandot körülvevő szállodaépületek tövében pedig büfé állt. Az egész strand pezsgett az élettől, a rohangászó, nevetgélő alakokat megvilágította a lemenő Nap fénye és a felkapcsolt dekoratív lámpák sokasága. Ugyanígy a homokos parton is fiatalok szórakoztak - a szálloda mögötti - dombnak alig nevezhető - kiszögellés tövében röplabdapálya állt, a tengeröböl kristálytiszta vize pedig valósággal hívogatta az embereket. Az egész üdülőhely olyan volt, mint egy területen összezsúfolt, minden kikapcsolódási lehetőséget magában foglaló szórakoztatókomplexum; Hermione már most élvezte az itteni munkát - már az is szuper volt, hogy egy ilyen helyen tölthette a nyarat.

Azonban tehetetlenül döbbent rá, hogy az elmúlt öt percben, amíg a strandot bámulta, nem jutott közelebb a farönkök rejtélyének megfejtéséhez - csak azt érte el, hogy már csak tíz perce volt, hogy odataláljon a találkozó helyére. Úgy gondolta, hogy biztos van, aki még nem indult el oda, úgyhogy arra jutott, hogyha leül a strandon levő valamelyik padra, onnan látni fogja az ő épületük bejáratát, és csatakozhat ahhoz, aki a legközelebb kijön - bár még nem ismerte Ron szikár, mogorva szobatársát, már most remélte, hogy nem ő lesz az említett egyén.
Leszökdécselt hát a strandra vezető lépcsőn, és elindult a nagyobbik medence felé, hogy mellette átvágva a törülközők és a táskák tarkabarka sokaságán elérje a legközelebbi padot. Szemével még mindig a homokos partot és a rózsaszínes naplementét falta, kizárta a külvilágot - vagyis pontosabban a nagyobbik medencében röplabdázó három srácot. Éppen elérte volna a kiszemelt padot, amikor hirtelen fölkapta a fejét, érezte, hogy valami van a látókörében, aminek nem ott lenne a helye. Ijedten pördült hát meg, és abban a másodpercben vette észre, hogy valami nagy fehér dolog röpül az arca felé, amikor az ijesztő csattanással eltalálta őt. Hermione nyaka halkan roppant egyet, ahogy a vizes labda teljes erőből arcon vágta őt. A lány érezte, ahogy az arca zsibbadni kezd, és miközben hideg kezét forró bőrére szorította, beárnyékolta a szemét, hogy lássa, ki is támadta meg ilyen módon; mikor elkapta tekintetével a fiút, aki ijedten nézett rá, azt remélte, hogy csak az ütéstől káprázik a szeme. Kénytelen volt pislogni egyet, de sajnos a látvány nem sokat változott - Draco Malfoy ugyanolyan szőke, csapzott hajjal, ugyanolyan ijedt arckifejezéssel és ugyanolyan mozdulatlanul állt a medencében, miközben a két másik srác elindult a partra, hogy segítsenek a lánynak.
- Megőrültél? - kiabált a fiúnak Hermione, ugyanis pillanatnyilag nem jutott más az eszébe; közben érezte, hogy a bal arcán végigcsorog a hideg víz.
- Mi van? - kérdezte a fiú, és kisimította a szeméből vállig érő haját. - Granger? - kérdezte végül, miután pár másodpercig dermedten állt a medencében; Hermione legalább annak örült, hogy így ő volt magasabb a fiúnál, és nem kellett felnéznie rá - az viszont cseppet sem volt ínyére, hogy még nyáron is a kedvenc, drágalátos évfolyamtársával töltheti az idejét.
- Nem! - kiabált vissza. - Mi a franc ütött beléd? Nem kéne kitörni a nyakamat!
- Nem gondolod, hogy nem kellett volna a medence partján mászkálnod? - kérdezte pimaszul Draco, és közben még egy vigyort is megeresztett.
- De. Tudod, legközelebb mérlegelem azt a lehetőséget mielőtt kilépek a szobámból, hogy a világ legutálatosabb srácával fogok összefutni fél percen belül - bosszankodott a lány, és próbálta feldolgozni a kellemetlen információt, miszerint Malfoyjal töltheti nyarának a hátralevő részét.
- Fog be a szád! - ordított rá a szőke fiú, és a vigyornak már nyoma sem volt az arcán. - Egyébként mit keresel itt? - kérdezte, amikor sikerült visszanyernie az önuralmát.
- Itt dolgozok. Remélem, te a drága szüleiddel nyaralsz itt, és nem kell a következő egy hónapban a te képedet bámulnom! - vágott vissza a lány.
- Nem nyert.
- Na ne! - fakadt ki a lány. - Ugye nem gondolod, hogy együtt fogok dolgozni veled? - kérdezte dühösen Hermione, direkt kihangsúlyozva az utolsó szót.
- Hát, ha együtt osztanak be, kénytelen leszel - nézett rá szemtelenül a fiú, majd lebukott a víz alá, nehogy a lány újabb kedves megjegyzéseket tehessen rá.
- Csak közlöm, hogy öt perc múlva megbeszélés! - kiabálta olyan hangosan a lány, ahogy tudta a víz alá merülő fiú után. - Én szóltam - vont vállat aztán Hermione, és dühösen föltrappolt a lépcsőn, hogy szerezzen egy törülközőt, amivel megtörölheti vizes haját és arcát. A két másik fiú, akikkel Malfoy röplabdázott most érték utol.

- Minden oké? - kérdezte az egyikük és a bal oldalára szegődött; nagyjából egymagasságú volt a lánnyal, és göndör barna haja volt, ami a vízben való ugrálás ellenére is hurkákba tekeredett. Amúgy kedves arcát kerek szemüveg tette még barátságosabbá - Hermionénak az az érzése támadt, mintha maga a két lábon járó jóindulat sétálna mellette.
- Igen, persze. Bár legszívesebben megfojtanám Malfoyt - tette még hozzá némi mérlegelés után.
- Ezek szerint ismeritek egymást? - nézett rá a jobb oldalán sétáló fiú.
- Hát, azt hiszem ez így nem a megfelelő kifejezés - csóválta a fejét a lány. - Úgy mondanám, eléggé ismerem őt annyira, hogy egy életen át utáljam.
- Szóval ez amolyan közös „egy lépést teszel, és a torkodnak ugrok” megállapodás?
- Nagyjából igen. Érdekes lesz, ha miközben dolgozunk, az egyikünk idegtúlfeszítettségben meghal. Egyébként Hermione vagyok - kapott észbe, és kezet nyújtott a két fiúnak, akikről - ez csak most tudatosult benne -, csöpögött a hideg víz, végig a lépcsőházban; érdekes módon az se tűnt felé neki, hogy ide bejöttek volna. Talán tényleg agyrázkódásom van - gondolkodott magában, de aztán elvetette az ötletet; elvégre nem hallucinált vagy hasonlók, csupán enyhe időzavart érzékelt maga körül.
- Én Archie vagyok - mutatkozott be a jobb oldalán baktató szőke fiú.
- Ian - rázta meg a lány kezét göndör hajú újdonsült ismerőse is.
- Tényleg már negyed nyolc van? - kérdezte aztán Archie. - Olyan gyorsan elröpült az idő, nem?
- De - bólintott Ian. - Tudod, versenyszerűen röplabdázunk, úgyhogy ha labda kerül a kezünkbe, mintha megszűnne a világ.
- Tényleg negyed van. Vagy lehet, hogy már el is múlt - biztosította őket Hermione.
- Szívás. Te tudod, hova kell menni?
- Nem - válaszolt a lány. - Ha jól értem, ezzel nem vagyok egyedül, igaz? - nevetett fel.
- Eltaláltad - csóválta a fejét Archie, majd átkarolta a lány vállát, és az öklével játékosan megdörzsölte a feje búbját.
Időközben elérték a szobájukat, úgyhogy a két fiú megtorpant - Hermione sejtette, hogy ők voltak itt legelőször, mivel a szobájuk a legelső volt a folyosón, pont az övével szembeni.
- Akkor megvárjuk egymást? - fordult Archie-hoz, mivel Ian éppen el volt foglalva az ajtajuk kinyitásával.
- Oké. Itt találkozunk, mondjuk öt perc múlva, rendben?
- Jó! - mosolygott rá Hermione, majd miután a két fiú eltűnt az ajtajuk mögött, ő is - meglehetősen romantikusan - csókot lehelt az ajtajára, majd elsuttogta neki a jelszót. Sündisznótök - na az is okos volt, aki ezt a szót kitalálta - furcsa módon ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejében, miközben megtörölte az arcát, a haját, és ivott egy pohár forró kávét. Miért akarna bárki így hívni egy vattacukorszerű kalapú, semmiképp sem tüskésnek tekinthető, kulisárga gombát? Aztán úgy döntött, hogy valószínűleg akkor is nyugodtan fog elaludni este, hogyha nem jön rá a kérdés nyitjára - így hát gondolatai átsiklottak a medence parti incidenshez és a két vele szemben lakó fiúhoz.


Nos, újra tollat, vagyis billentyűzetet ragadtam. Hogyha tetszett az első fejezet, vagy éppen ha nem tetszett, kérlek írjatok kritikát, kíváncsi vagyok a véleményetekre, és arra, hogy érdekel-e Titeket a történet folytatása! Puszi :)
Írta: Ynda

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.