A kígyó markában

4. fejezet A gond forrása: Bonnie

Hermione a gondolataiba meredve ült a nappaliban, mikor a férje hazaért. Az ajtócsapódására figyelt fel, odalépett hozzá és megölelt.
- Milyen napod volt? - kérdezte szorosan magához ölelve Ront.
- Kivételesen nyugodt - jelentette be még mindig meglepődve a dolgon. - Harryvel a fél napot a Foltozott üstben töltöttük. Nem fogod kitalálni kivel találkoztunk.
Hermione kíváncsian ránézett. - Nem tudom, kivel találkozhattatok. Tudod, elég sok ember jár arrafele! - mondta Ronra mosolyogva.
- Harry épp megadta a tegnapi nyereményemet, amikor kicsapódott az ajtó és Malfoy lépett be a fiával, Skorpióval, vagy mi a fene a neve.
- Scorpius - javította ki a vörös hajút.
- Mindegy, az lényegtelen. Leültek pár méterre tőlünk és minket bámultak, aztán Malfoy valamit magyarázni kezdett a fiúnak. Lemerném fogadni, hogy azt mesélte neki, hogyan tett nekünk keresztbe még a Roxfortban.
- Ma kaptam tőle egy levelet. - bukott ki Hermionéból. Eddig azon töprengett, vajon elmondja-e Ronnak a dolgot.
- Minek írogat, az neked? - kérdezte Ron kissé ingerülten.
- Meghalt a felesége.
- És? Biztos ő tette el láb alól, mert beleszólt a mocskos üzleteibe.
- Miért vagy ilyen ellenséges? Azóta eltelt majdnem húsz év. Megváltozott. „Gondolom.” - tette hozzá gondolatban Hermione.
- Az össze Malfoy egyforma. Beképzelt, önimádó gyilkosok. Nem változnak. Nézd meg mi lett az apjával: Ott poshad az Azkaban egyik cellájában.
Ekkor Rose sírni kezdett, így szüleit megkímélte egy újabb vitától. Hermione bement a kislányhoz és a karjába vette.
A nap hátralevő része eseménytelenül telt el, bár a Weasley házaspár a Draco-téma miatt újabb mosoly szünetet tartott.

4-én 13 órakor indult Hermione a temetésre. Menet közben csalódottan gondolt barátnőjére, Ginnyre, aki nagy valószínűséggel megsértődött, mivel az utóbbi pár napban még csak meg sem látogatta és nem említette neki, hogy elmegy-e a temetésre. Nagy meglepetésére a temető kapujában ott várt rá egy fekete dísztalárban.
- Ó, Ginny! Annyira örülök, hogy nem hagytál magamra. Bocsásd meg kérlek, hogy múltkor annyira felkaptam a vizet. - Átölelte barátnőjét, majd együtt indultak tovább a sírok között egy hatalmas tömeg irányába.
A kis Scorpius, könnyáztatta arccal állt apja mellet a sírnál, és görcsösen szorongatta annak kezét. Draco arcából minden egyes érzelmét ki lehetett olvasni, hiába próbálta azokat elrejteni a "maszkja" mögé, mint általában mindig. Komoly ábrázatát most a fájdalom, a bánat és a megtörtség jelei vették át. Erősen küzdött a könnyeivel, hisz egy Malfoy nem látszódhat gyengének.
Mikor mindenki elé lépett és részvétüket nyilvánították, Hermione rengeteg számára is ismerős embert fedezett fel a tömegben. Ott volt Gregory Monstro, Pansy Parkinson, Millicent Bullstrode, Blaise Zambini és nagy meglepetésére megpillantotta Minerva McGalagony professzort, régi átváltozástan tanárát. Mikor ő került sorra Ginny nélkül lépett Malfoy elé. Megölelte és egy "Részvétem"-et suttogott neki. Draco könnybe lábadt szemekkel nézett rá, biccentett, majd a következő emberhez fordult.
- Menjünk! - szólt neki Ginny, majd karon fogta és eltávoztak.

- Látod? Én megmondtam, hogy megváltozott. Te is láthattad az arcán, hogy mennyire megviselte a felesége halála.
- Nem jelent semmit. Mindig is jó színész volt, szerintem csak megjátszotta - mondta Ginny a fejét rázva.
A kandallóból zöld füst csapott fel és megjelent Ron Harry kíséretében.
- Sziasztok! - köszöntek egymásnak, majd Harryék leültek a feleségeik mellé.
- Merre jártatok ma? - kérdezte mosolyogva a szemüveges férfi.
- Nem rég érkeztünk haza Draco feleségének temetéséről - mondta halkan Hermione.
- TI ELMENTETEK A TEMETÉSRE? - Ron olyan hirtelen váltott hangnemet, hogy a mellette ülő nő ijedtében összerezzent.
Hermione csak egy halk "Igen"-t tudott kinyögni. Rémülten meredt férjére, aki felpattant mellőle és idegesen fel-alá kezdett mászkálni a nappaliban. Harry kikerekedett szemekkel nézett barátjára, még sose látta ennyire ingerültnek.
- Hermione! Fel tudod fogni, hogy az ellenséggel szövetkezel? - a nő épp közbe akart szólni, de Ron leintette. - Na és te, Ginny? Mit képzelsz magadról, hogy elmentél? Te, akit mindig védelmeztem, hisz a húgom vagy, elárultál!
- Ron! Nyugodj meg, nem árult el senki, ők csak a részvétüket nyilvánították. Ennyi - Harry nem tudta szó nélkül hagyni, hogy barátja a feleségét szidja.
- Csak a részvétüket? Ő hol volt Fred temetésén? Otthon siratta Voldemortot. És hiába mentegetőztök, elárultatok mind a ketten - mutatott a két nőre.
- Na, nekem ebből elegem van! - pattant fel Hermione a kanapéról. - Akkoriban lehet, hogy gyűlöltétek egymást és ellenségek voltatok, de azóta eltelt tizenkilenc év, fogd már fel végre! Harminchét évesen minek kell úgy viselkedned, mintha még mindig tizennyolc lennél? - A nő közelebb lépett férjéhez. - NŐLJ… MÁR... FEL... VÉGRE! - nyomta meg a szavakat, miközben mutatóujjával Ron mellkasát bökdöste. Ingerülten kifújta a levegőt és hangos ajtócsapódással bevonult a hálószobába.

Harry és Ginny tátott szájjal figyelték az eseményeket. Ron meghökkent arccal dőlt vissza a kanapéra és szótlanul a padlót kezdte tanulmányozni. A Potter házaspár tanácstalanul meredt egymásra, nem tudták mi tévők legyenek; elmenjenek-e vagy maradjanak vigasztalni barátaikat.
Pár perccel később Hermione kivágta az ajtót és átment a gyerekszobába, majd Rose-zal a kezében tért újra vissza a hálóba. Ezután néma csend telepedett a házra, csak Ron érthetetlen dünnyögését lehetett hallani.
- Minden Bonnie miatt van - temette arcát a kezeibe. - Ha nem mászott volna rám az a nő és nem itatta volna meg velem azt a fiolát, most mindez nem történne meg velünk.
Ginny rémülten hőkölt hátra, mikor az ajtóban megpillantotta a könnybe lábadt szemű Hermionét, kezében Rose-zal és egy kis bőrönddel.
- Ron... - próbált közbeszólni húga, hogy maradjon csöndbe, de ő mit sem törődött vele.
- Minek kellett nekem minden áldott nap odamenni? Sose fog nekem megbocsájtani, hiszen megtettem... én... - Mind egy nagy puffanásra figyeltek fel; a nő a földre ejtette a bőröndöt és könnyei akarata ellenére szaladtak végig meggyötört arcán. Felkapta a bőröndöt, mérhetetlen fájdalommal Ron szemeibe nézett, majd kirohant a bejárati ajtón.

Hermione csak szaladt és szaladt a lányával a karján, nem érdekelte, hogy akár hoppanálhatna is, ki akarta szellőztetni a fejét. Már vagy egy órája futhatott, mikor végre elérte úti célját Londonban, a Foltozott Üstöt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.