Sok hét várakozás után végre itt a várva-várt 2. fejezet!

Javításért köszönet Eszternek és Csillunak!

Jó olvasást!

Katt a tovább gombra!

2. AZ ÚJ LÁNY

A mai nap is ugyanúgy kezdődött, mint a többi. Kikecmeregtem az ágyból, bár az éjszaka nagy részét a tetőn töltöttem. Gyorsan rendbe hoztam magam és egy egyszerű ruhát kerestem, ami nem volt egy könnyű dolog, mert Charlott az évek során rengeteg ruhával halmozott el, és így olyan sok lett, hogy egy külön szobát kellett kialakítani nekik. Elővettem egy kopott farmert és egy pólót.

Miután felöltöztem, megfogtam a táskámat, lesiettem a lépcsőn, majd az ablakhoz indultam, és kifelé bámultam; Charlotte és Tom épp ekkor álltak ki a garázsból a Porschéval.

A sütőre néztem és láttam, hogy Tom sütött nekem pár palacsintát. A hozzánk hasonlók soha nem esznek emberi ételt, mert szerintük az íze olyan, mint a földnek, de én ezzel máshogy vagyok már évtizedek óta. Pontosan nem tudnám megmondani, hogy milyen íze van, de szerintem nem olyan rossz. Ma reggel kivételesen annyira éhes voltam, hogy betömtem az összes palacsintát.

Negyed nyolc volt, mikor elindultam otthonról. Lementem a garázsba - Luc motorja már nem volt ott-, majd beültem a kocsimba, felcsavartam a rádión a hangerőt, és sietősen elhajtottam.

Az út egy átlagos sebességgel hajtó sofőrnek huszonöt percbe telt volna, de nekem csak tíz percre van szükségem... általában.

Miután leparkoltam, bementem a termünkbe és leültem az ajtó felöli padsor harmadik padjába. Az első órám matek volt aznap. Mellettem egy magas, izmos srác ült, a neve Troy Hunsen. Kedves srác, de sajnos az illata eleinte nagyon hívogatott engem. Sokat nyugtalankodtam miatta, attól féltem engedek a kísértésnek és megtámadom, de szerencsére sikerült legyőznöm a szomjamat.

Becsengetés után öt perccel lépett be a terembe a matektanár,Mr. Stanley. Ő egy kopaszodó, kövér férfi volt. Ha jól tudom, körülbelül az ötvenes éveiben járhatott. Attól függetlenül, hogy mennyire visszataszítóan nézett ki, én nagyon kedveltem. Az elmúlt nyolcvanhét évben, nála jobban senki sem magyarázta a matekot. Igaz, amit most tanulunk már vagy tizenötször vettem.

Tíz perccel később egy erőteljes kopogtatás jött az ajtó felöl. Mindenki az ajtó irányába nézett, amikor Mr. Stanley kinyitotta az ajtót, és az idegenre mosolygott mire a körülöttem ülő fiúk sugdolózni kezdtek.

- Nézzétek, ez a lány tisztára olyan, mint Candes.

- Húúú...de gyönyörű.

Mikor ezeket meghallottam, felkaptam a fejemet; egy korunkbeli lány lépett a terembe. Mindenkinek a tekintete rászegeződött, kivételesen az enyém is. Soha életemben nem láttam olyan embert, aki szebb lett volna nálunk, vámpíroknál. Átváltozásunkkor a külsőnk megváltozik és sokkal szebbek leszünk, mint előtte.

Ez a lány egyszerűen tökéletesen nézett ki. Szőkésbarna haja a derekát verdeste, arca sápadt volt, némi arcpírrel és sminkkel, szemei kéken ragyogtak.

"Talán ő is egy vámpír, azért ilyen szép... Na jó ez egy kicsit morbid, ilyenekkel nem viccelődöm" - mondtam magamban.

A bámészkodó diákok őt is ugyanúgy zavarták, mint általában engem. Kedves lánynak tűnt, csak kicsit bántotta a csőrömet, hogy talán szebb volt, mint én. Olyan különös... Mintha már láttam volna őt valahol. Áh... hülyeség!

Mr. Stanley bemutatta nekünk, aztán a legelső padba ültette, Derek Krug mellé, és Derek tátott szájjal nézte a leendő padtársát. Az leült a székre, és dobott egy vakító mosolyt a fiúra, aki ennek hatására ledőlt ülőhelyéről, mire az osztály nevetni kezdett; az "új" is mosolygott.

A mateknak hamar vége lett, utána biológia következett. Az új lány előttem foglalt helyet. A nevét már elfelejtettem, de a füzetéről sikerült leolvasnom: Fedora. Különös név volt ez. Nem hinném, hogy manapság adna valaki ilyen nevet a gyerekének.

Óra közben, mikor a mindig szigor, Mrs. Berger kérdezett tőle valamit - azt hiszem a DNS-ekről -, egyből tudott válaszolni. Ezen a napon a következő két tanóra elmaradt, és az utolsó spanyol volt, ahol Fedora mellém ült le.

Greg Noris, a tanár, mint mindig most is percre pontosan érkezett. Greg körülbelül huszonöt-harmic éves lehetett. Nagyon helyes férfi volt, na és az illata... Szerintem minden újszülött meg akarná kóstolni őt. Eleinte összefutott a nyál a számban, mikor megéreztem mézédes illatát.

Fedora feszengve ült mellettem egész órán, arcát a tenyerébe temette, majd néha kihajolt az ablakon és mély levegőt vett. Meg akartam kérdezni tőle, hogy rosszul van-e, de az óra végére összeszedte magát és megnyugodott. Amint megszólalt a csengő, megfogta a jegyzeteit és egyből a parkoló felé vette az irányt. Egy fekete, sötétített ablakos autóval hajtott el.

Egész héten ugyanúgy viselkedett, mint spanyolórán, és ez nagyon furcsa volt, ráadásul pénteken be sem jött az utolsó két közös óránkra. Szőrén, szálán eltűnt.

Ez a hét nagyon lassan telt, túl lassan, de szerencsére eljött a várva várt hétvége. Thomasékkal sátorozni mentünk a házunk mögött fekvő hegyekbe. Lucas nem akart velünk jönni, ő inkább a barátaival bulizott.

Fél háromkor már a tisztáson voltunk. Amíg Tom felállítota a sátrat, Charlotte-tal elmentem körbeszaglászni, mi lesz a vacsoránk. Elsősorban egy nagy szarvascsorda illatát éreztem meg; hallottam a megannyi szívdobbanást, ebből következtettem arra, hogy nagy a csorda. Általában mindig jól mulatok szarvashajkurászás közben, de ma valahogy nem volt hozzá kedvem, mert nem igazán kívántam őket. Éjjjel Tom a sátor előtt ült a tábortűznél és a lángokat figyelte, miközben Charlotte és én a sátorban voltunk.

Ez a kirándulás is hamar eltelt. Vasárnap este átnéztem minden tananyagot, amit másnap esetleg számonkérhettek, de ezzel is túl hamar végeztem. Unalmamban kitakarítottam a szobámat és rendszerezni kezdtem a ruháimat. A gardróbomban kész káosz uralkodott. Minden egyes darabot kidobtam a szekrényekből és jó alaposan átválogattam őket. Körülbelül a fele egyszersem volt rajtam. Négy órába telt, mire végeztem velük... Így kicsit átláthatóbb lett a gardróbom, egyszerűbb a válogatás.

Ismét hétfő. A matek, a biosz és a kémia óra nagyon gyorsan eltelt. Fedorán valami különös szórakozottságot vettem észre. Kémia után tesnevelés jött. Természetesen ismét kosaraztunk... mint mindig. Ilyenkor, decemberben a rossz idő miatt még nem lehetett kimenni az iskola pályájára, ezért a tornateremben szoktunk lenni, ahol csak kosarazni, röpizni vagy tollasozni tudtunk. A március végét várom a legjobban, mert akkor nyitják meg az iskola uszodáját.

Két csapatot alkottunk. Fedora és én külön csapatba kerültünk, azonban játék közben ő volt az emberem. Rettenetesen gyors volt és nagyon jól játszott. Miközben a labda után rohangáltunk néha kicsit bepörögtem és gyorsabban futottam a kelleténél, de szerencsére ez senkinek nem tűnt fel. Fedora arcán egy önelégült mosolyt láttam. A köztünk lévő versengés rendkívül szórakoztató volt, és szerintem ha alaposan megismerem biztos jó barátnők leszünk.

Ebédszünetkor Fedora a mi asztalunkhoz ült le, majd a táskájából elővett egy almát. Beleszimatoltam a levegőbe - bár ezt nagyon ritkán tettem a körülöttem ülő diákok testi épsége miatt -, majd felhúztam az orromat, mert a rengeteg mennyiségű emberi vér illata mellett egy lehetetlen szagot éreztem.

Vámpírszag. Áh... a tegnapi vadászat hiánya kezd az agyamra menni - gondoltam. Egy üres üveget görgettem a kezeimmel az asztalon, mikor észrevettem, hogy Fedora engem méreget. Egyenesen a szemembe nézett, amik melegséget árasztottak magukból. Pár perccel később rászántam magam és megszólítottam.

- Fedora! Szia, én Candes vagyok! - mutatkoztam be neki, majd lassan felé nyújtottam hófehér kezemet. Eleinte ő is hezitált egy kicsit, de végül kezet fogott velem. Meglepődtem, hogy nem hőkölt vissza hideg érintésemtől.

- Helló Candes! Én Fedora Blodwen vagyok - körbenézett. - Kérlek, tudnál nekem segíteni?

- Hát persze! - ajánlottam fel barátiasan.

- El tudnád nekem mondani ki kicsoda, kiről mit kell tudni?

Körbenéztem az asztalunknál. Ott ült Monic, Caren, Lucas, Derek, Troy, Conor, Kevin és Emma. 

- Szóval ő Monic - bólintottam a velem szemben ülő hosszú barna göndör, hajú, magas lány felé. - Mellette ültél kémián. Kicsit fura lány. Ő ott Caren. - néztem az asztal végénél ülő lányra, aki egy szőke fiú kezét cirógatta. - Szinte mindenki szereti; angyali arcával és szőke hajával bárkit el tud kápráztatni, de előre szólok vigyázz vele, ha beindul elvisz majd shoppingolni. - Fedora a hallottak miatt forgatta a szemeit. - Ő Lucas, a bátyám, nagyon rendes srác, és ő az osztályunk közepe.- Lucas a leghelyesebb fiú az iskolában. Annakidején, mikor megismertem nagyon felkeltette a figyelmemet, de mára már csakis testvéremként tudok rá tekinteni. Lucas barna haja, zöldes szeme és kreolbarna bőre mindigis mágnesként vonzotta az elsős lányokat. - Ő ott Derek. Vele sok gondod nem lesz, mert egyetlen hobbija van, az, hogy utánam loholjon, mint egy kiskutya. - Derekben egy valamit szeretek, a haját. Úgy gondolom reggelente órákig szobrászkodik vele, mire ilyen jól beállítja punk-ba. - Ő ott Conor, Caren barátja, imád motorozni. A bukója miatt néz ki úgy a haja, mint egy madárfészek. Ő ott Troy, aki azt a sportmagazint olvassa. Annyi biztos, hogy helyes srác, de sajnos a sportokat jobban értékeli, mint a lányokat. A szemüveges fiú neve Kevin, a kövér Stanley fia. Kevin az osztályelső, bár ezt nem csodálom. Mr. Stanley egyész nap őt figyeli. És ő Emma, a kis barbibaba. - jegyeztem meg mosolyogva. - Nagyon csendes lány. Általában Monic és Caren árnyéka, mindig őket követi.

- Na és te? Rólad mit kell tudni?

- Hát nem tudom. - mosolyodtam el. - Erről talán más valakit kellene megkérdezned.  

- Értem. Szerintem veled jól megleszek. Kedves vagy - mosolygott rám azzal a mosolyával, aminek hatására Derek leesett múltkor a székről.

A kémia, a tesi meg a spanyol hamar elment. Suli után együtt indultunk a parkolóba. Az autóm fele indultam, mikor mögöttem felbőgött az autója, egy fekete, sötétített ablakú Saab. A fejemben a verseny tüze égett. Gyorsan kiparkoltam és mellé hajtottam. Mikor odaértem, épp letekerte az ablakot

- Verseny? - kérdeztünk egyszerre.

- Mettől meddig? - Fedora hangján hallani lehettet az izgatottságot.

- Innen, körülbelül négy kilométerre a kis híd után van egy kisebb szikla az út szélén. Odáig... Ha esetleg nem tudod az utat, nyugodtan követhetsz - nevettem el magam.

- Hehe. Természetesen todom, hogy hol van. Rajt?

- Oké!

A diákok szerintem észre se vehettek minket, csak a gumik csikorgását hallhatták. Az út kétsávos volt, és mi egész végig egymás mellett haladtunk. A célban csüggedten szálltunk ki mindketten az autókból. Döntetlen lett. Ismételten kezet ráztunk.

- Le vagyok nyűgözve. Hol tanultál meg így, ilyen magabiztosan vezetni? - úgy látszott Fedorát tényleg lenyűgöztem.

- Mondhatni, hogy a versengés a véremben van - válaszoltam. Mindketten elnevettük magunkat.

- Tényleg jófej vagy. Pedig először furcsának tűntél. Talán azért, mert túl szép vagy - mondta Fedora egy mosoly kíséretében.

- Én? Túl szép? Néztél már tükörbe? Te vagy a legszebb lány a környéken. Bár van benne valami - kuncogtam -, de szerintem ez nem fontos. A belső jobban számít.

Pár percig szótlanul álltunk az autóink mellett.

- Ő... szóval Fedora... - hebegtem.

- Hívj csak Fednek. Az rövidebb.

- Rendben. Szóval, Fed! Nincs kedved esetleg nálunk ebédelni? Láttam ebédszünetben nem nagyon ettél.

- Nem tudom, hogy jó ötlet-e.

- Ha nem akarsz, akkor nem muszáj. Ma úgyis va... akarom mondani, kirándulni akartam menni a tóhoz - mondtam, de közben majdnem elszóltam magam. Nem tudom, Fedora észrevette-e nyelvbotlásomat. Remélem, nem.

- Veled tarthatok? - kérdezte, miközben felcsillantak gyönyörű szemei. - Szeretek kirándulni.

- Persze, de előbb mindenképp haza kéne mennem beszélni a szüleimmel.

- Indulj el, majd követlek.

Elindultunk át az erdőn. Gyorsan megkerültük a tavat és behajtottunk az udvarunkba, és beálltam a kocsival a garázsba. Tomék még nem értek haza. Bekísértem Fedet a lakásba, és Ő a nappaliban nézelődött, amíg én fent öltözködtem. Lesiettem és elindulunk a kis kirándulásunkra.

Negyed óra alatt át is értünk a túlsó partra; nem siettünk sehova. Útközben a régi iskolájáról mesélt. Mikor a mólóhoz értünk leültem a szélére, Ő pedig követett engem.

- Jó neked, hogy ilyen szép helyen laksz. Mi bent lakunk a nyüzsgő városban – tekintetét a hegyeken tartotta.

- Igazad van, Fed. Örülök, hogy ide költöztünk, bár nagyon egyedül érzem magam. Kevés barátom van

- Lehet, hogy kevés, de egyel több – fogai teljesen elvakítottak, ahogyan rámmosolygott. A csendet a hasam korgása törte meg.

Elővettem a látszat kedvéért egy szendvicset a táskámból.

- Nincs kedved csónakázni? – kérdeztem teli szájjal, miközben a nádasnál egy csónakot bámultam.

- De. Jó ötlet.

Mentünk pár kört a tavon, majd mind ketten hazaindultunk, és én nagyon jól éreztem magam. Remélem ő is. Végre találtam egy olyan barátnőt, akinek remélhetőleg ki tudom majd önteni a lelkemet. Fura egy lány, de nagy szíve van.

Hat óra volt mikor Tom és Charlotte hazaért. Tom egyből a konyha felé tartott, de intettem neki, hogy nem vagyok éhes.

- Ma este vadászni megyek.

Charlotte mondani akart valamit, de közbevágtam.

- Egyedül! – mondtam érthetően.

- Hát jó, csak gondoltam hátha – mondta Charlotte egy apró vállrándítással.

Kisiettem az ajtón, és már az erdőben is voltam. A hegyek irányába futottam. Beleszagoltam a levegőbe; ismét a szokásos felhozatal: szarvasok és néhol egy-egy medve, de most volt valami furcsa, ismerős illat is volt. Nem nagyon törődtem vele, a szomjam fontosabb volt. Elindultam egy kisebb szarvas csorda után, és a szél kellemesen suhogott a fülembe futás közben. Még mindig éreztem azt a furcsa illatot. A kis szörnyeteg kezdet előbújni belőlem.

Épp elkapni készültem a legnagyobb hímet, mikor valami közeledni kezdett. Nem állat volt, ebben biztos voltam. Ismét a hím után eredtem, de ekkor egy mély morgás tört elő valakiből, aztán futásnak eredt... Felém!

Védekező pózt vettem fel. Kicsit összegörnyedtem és izmaim megfeszültek, a levegőt egyre jobban zihálva vettem, lágy morgás jött a torkomból. Valami volt a bokrok mögött, szinte mellettem. Ismét egy morgás hallatszott, de most a másik irányból. Megfordultam. Ekkor egy váratlan pillanatban valami ráugrott a hátamra és még mindig morgott; éles fogait a nyakamba mélyesztette. Ha ember lennék a fájdalom már átjárta volna testemet, de szerencsére ezt a harapást szinte meg sem éreztem. Gyorsan ledobtam magamról, majd felé fordultam, s ekkor szinte teljesen megdermedtem.

Fedora feküdt a földön, nadrágja tiszta sár volt. Arcom olyan rémült lehetett, mint az övé.

- FED? – kérdeztem néhány oktávval magasabb hangon. Ő még nem tudott megszólalni.

- Te, te, te… - nem tudta befejezni a mondatot, de sejtettem mire gondol.

- Igen. De TE is. Ez hihetetlen – lerogytam mellé a földre.

Pár percbe telt, mire fel tudtuk dolgozni a történteket, azután még negyed órán keresztül némán ültünk egymással szemben.

- Candes. Bocsátsd meg nekem, hogy rád támadtam. Elvesztettem a fejemet. Általában, ha más hozzánk hasonlóval találkozok, az meg akar támadni. Éreztem az illatodat és az ösztöneimet követtem.

- Semmi baj! Megértelek. Vadászat közben én a szüleimre is rátámadok néha. Apropó vadászat. Nekem most vadásznom kéne, mert a holnapi napot nem fogom kibírni. Szomjazom.

- Esetleg követhetlek én is? Van itt pár szarvascsorda.

- Öhm… igen. Épp rájuk támadtam mikor megzavartál.

- Upsz. Bocsi.

Fed kuncogni kezdett.

- Induljunk. Tartsd a tempót – utasítottam Fedet.

- Oké.

Eleinte nehezen tudott követni, de szépen lassan utolért, és elkaptunk pár szarvast. Hazafele megint leültünk a mólóra.

- Szóval mióta élsz így? – kíváncsiskodtam.

- Huh! Lassan kilencven éve. Ez olyan furcsa.

- Hát az. Én egy hete, hogy nyolcvanhét éve átváltoztam.

- Nyolcvanhét év? Az se semmi. Akkor majdnem egy cipőben járunk

http:/sgforum.hu/listazas.php3 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.